#Mediaworks Zrt.


A Népszava tulajdonosi hálójában ott van a TV2 valódi tulajdonosát rejtő vagyonkezelő

Új befektető érkezéséről beszélt a HVG-nek a Népszava főszerkesztője, miközben a lapot kiadó társaság mögötti tulajdonosi és szerződéses viszonyok alapján azt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, kik a végső gazdasági jogosultak. A Magyarország leggazdagabb üzletemberei közé tartozó, a Horn-kormány idején baloldali nagyvállalkozóként ismertté vált, majd a NER-ben is prosperáló Leisztinger Tamás hallgat, pedig egy titokzatos vételi opció egészen új irányt adhat az eseményeknek.



„Próbáljuk kinyomozni, mi lesz a sorsunk” – a Bors megszűnése után a megyei lapok dolgozói is aggódnak

Több tucat dolgozónak mondtak fel hétfőn a Mediaworksnél, de az igazi változások még csak most jönnek: átalakul a szerkesztőségi működés, a következő hónapokban pedig minden kiadást próbálnak megfogni. Forrásaink hosszú hetek óta érzik, hogy elkerülhetetlen az átszervezés, így többeknek az okozza a legtöbb szorongást, hogy nem is tudják, mikor derülhet ki, mi vár rájuk.