A német kormány még nem beszél melegházasságról
A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok jogainak erősítéséről fogadott el javaslatcsomagot szerdai ülésén a német kormány.
A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok jogainak erősítéséről fogadott el javaslatcsomagot szerdai ülésén a német kormány.
A grönlandi parlament egyhangúlag megszavazta a melegházasság engedélyezését lehetővé szabályozást. Az örökbefogadást is lehetővé teszik az egynemű pároknak.
Pietro Parolin bíboros, Vatikán második embere fakadt ki kedden a hétvégi írországi népszavazás eredményével kapcsolatban. Az egyháznak tudomásul kell venni a valóságot – mondta –, de akkor is meg kell tenniük mindent a család védelméért.
Míg Írországban népszavazás legitimálta az azonos neműek házasságát, addig Bukarestben ellentüntetést szerveztek a melegfelvonulás ellen.
Hivatalosan is kimondták, győztek az igenek, engedélyezni kell az azonos neműek házasságát.
Fénysebességgel változik az ír társadalom: Nyugat-Európában utoljára itt törölték el a homoszexuálisok nemi kapcsolatát bűncselekménynek minősítő törvényt, s 22 évvel később most ez lehet a világon az első olyan ország, ahol népszavazással hagyják jóvá az azonos neműek házasságát. A melegek esélyei jók, a pénteki referendum előtti utolsó közvélemény-kutatások szerint az igenek aránya ötven százalék fölött lesz. A voksolás ugyanakkor nem lefutott, az utóbbi hetekben ugyanis csökken az igen-tábor előnye.
Deutsch Tamás az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán mindig azt mondja, amit gondol, de ő nem tud arról, hogy készülne bármi is a halálbüntetéssel kapcsolatban.
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök házasságot köt belga partnerével a jövő héten, néhány hónappal azután, hogy az országban életbe lépett az azonos nemű párok házasodását legalizáló törvény.
Egy szlovén civil szervezet egy hét alatt 80 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy népszavazást kezdeményezzen a melegek házasságának és örökbefogadási jogának kérdésében – közölte a ljubljanai Delo napilap kedden.
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a szlovén parlament kedden késő este, és a jogszabály egyben megteremti a párok örökbefogadási jogát is – adta hírül a szlovén közszolgálati televízió.
Nagyjából egy időben Conchita Wurst első budapesti fellépésével Semjén Zsolt is megvilágosodott.
Finnek ezrei lépnek ki az egyházból, miután az érsek kedvezően nyiulatkozott az egyneműek házasságának engedélyezéséről, mások meg azért, mert egy másik egyházi vezető éppen hogy nem nyilatkozott annyira kedvezően.
A közerkölcs megsértésére hivatkozva hároméves börtönbüntetésre ítéltek szombaton Egyiptomban nyolc férfit, akik állítólag részt vettek az ország első melegházasságán.
Egybekelt férfi élettársával Stephen Fry neves brit filmszínész, író és tévés személyiség vasárnap a kelet-angliai Dereham városának anyakönyvi hivatalában.
Írországban a kormány kezdeményezésére népszavazást írnak ki a melegházasság engedélyezéséről – jelentette be Enda Kenny miniszterelnök kedden.
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a finn parlament pénteken, és a jogszabály egyben megteremti a meleg illetve leszbikus párok örökbefogadási jogát is.
Eltörölné a házasság intézményét a homoszexuális párokra is kiterjesztő törvényt Nicolas Sarkozy, ha ismét köztársasági elnöknek választanák a franciák. A volt államfő ugyanakkor támogatja az azonos neműek házasságát, de azt külön törvényben szabályozná.
A szlovákok nagy arányban elutasítanák egy népszavazáson a melegházasságok engedélyezését és azt, hogy azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe gyermeket – derül ki a Focus közvélemény-kutató felmérésének pénteken ismertetett eredményeiből. A szeptember első napjaiban készített reprezentatív felmérést azután készítették el, hogy a Családért Szövetség nevű civil szervezet népszavazás kiírását kezdeményezte ebben a két kérdésben.
Hetvenkét év együttélés után házasodott össze két idős nő az Egyesült Államokban. A 90 éves Alice Dubes és a 91 éves Vivian Doyack Davenportban mondta ki az igent. Még a 40-es években szerettek egymásba.