Egyik nap a kormány kitalálja, hogy a menekülteket ezentúl bélyegezzük megélhetési bevándorlóknak. Pár nappal később már a közpénzből és előfizetői pénzekből fenntartott Magyar Távirati Iroda is így nevezi őket.
Már csökkenőben van a déli határon át érkező menekültek áradata, amit a határrendészet a megerősített hatósági ellenőrzésnek tud be. Egyre többen érkeznek Afganisztánból és Szíriából, de a határ menti több száz tanyát ellenőrző rendőrség szerint a menekültek, akik az utóbbi időben érkeztek, még nem követtek el erőszakos bűncselekményt.
Az Együtt szerint Orbán Viktor nem társadalmi egyeztetést akar a bevándorlás és menekültügy kérdéséről, hanem csupán gátlástalan módon, rövidtávú politikai haszonszerzésre használja és közben nem törődik azzal, hogy az idegengyűlölet szításával milyen károkat okoz hosszútávon a magyar társadalomban.
A rendőrségnek 120 millió forint többletkiadást jelentettek januárban az illegális határátlépők. A tiltott határátlépőknél minden esetben eljárást kell indítania a rendőrségnek, hiszen a beutazásuk jogellenes: a határsértőket előállítják, ennek időtartama 12 óra, ami újabb 12 óra alatt meghosszabbítható. Az ORFK határrendészeti főosztályvezetője szerint visszaélésszerűen alkalmazzák a kérelmezők a menekültügyi eljárást.
Koszovó az Európai Unió tagállamainak a segítségét kéri állampolgárai tömeges kivándorlásának a megállításához: Skender Hyseni koszovói belügyminiszter csütörtökön osztrák kollégájának, Johanna Mikl-Leitnernek Bécsben azt mondta, hogy az EU-tagállamainak, így Ausztriának mihamarabb vissza kellene küldenie a koszovói illegális bevándorlókat hazájukba.
A kormány támogatja a Fidesz-frakció arról szóló kezdeményezését, hogy nemzeti konzultáció induljon a gazdasági bevándorlás ügyében – jelentette be a szerdai kormányülés közben Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Több mint kétszáz illegális bevándorló halt meg a délolasz tengeren hétfőn történt hajószerencsétlenségben – számoltak be az olasz hatóságoknak túlélők. Eddig 29 holttestet találtak meg, mindegyikük megfagyott a tengeren. A túlélők beszámolóit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Lampedusa szigetén tartózkodó képviselői is megerősítették.
Csongrád és Bács-Kiskun megyében 136 fővel növelték szeptember óta a rendőrség létszámát, de szükség esetén további erősítést is tudnak biztosítani a két főkapitányságnak.
Bár január utolsó és február első napjaihoz képest visszaesett a szerb-magyar határszakasz homokhátsági részén a határsértők száma, továbbra is százszámra érkeznek a koszovóiak Ásotthalom és Mórahalom környékére – tapasztalta a helyszínen szerdára virradóra az MTI tudósítója.
Sajtótájékoztatót tartott a menekültügyi razziák rendszeres helyszínén, a Keleti pályaudvaron Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a kormány bevándorlásellenes politikájáról beszéljen, de aktivisták zavarták meg. Miközben beszélni próbált, mögötte "A kivándorlásról mikor tartasz sajtótájékoztatót?", "Vigyázat! Államilag szított idegengyűlölet!", "56-ban is zárt határokat szerettél volna?" feliratú lapokat tartottak a magasba. Ez utóbbi felirat éppen nem látszik, mert Rogán munkatársa a tenyerével igyekszik eltakarni.
A Keleti pályaudvaron tartott menekültellenes razzián nem csak a koszovóiakat ellenőrizték, de a rendőrök igazoltatták a TV2 tehetségkutató műsorának színes bőrű énekesét, Palmer Izsákot is.
A szerb belügyminiszternél járt hétfőn Papp Károly országos rendőrfőkapitány. Megállapodást kötöttek arról, hogy erősítik a határ védelmét. Az illegális bevándorlás megakadályozása érdekében technikai felszereléssel egyebek mellett hőkamerával látják el a járőröket.
Február első nyolc napjában csaknem 11 ezer menekültet fogtak el a rendőrök Magyarországon illegális migráció miatt – derül ki a rendőrség honlapján hétfőn közzétett grafikonból.
Morvai Krisztina szerint az európai uniós döntéshozóknak látniuk kell az illegális bevándorlás okozta súlyos helyzetet, ezért dokumentumfilm készül Ásotthalom térségében.
A leesett hó és a hidegebbre fordult időjárás ellenére tömegével érkeztek szombaton délelőtt is a határsértők a Homokhátságra – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Szerb határőrök két nap alatt 290, többségében koszovói albánt fogtak el, akik illegálisan akartak átjutni Magyarországra. A Koszovóból útra kelők száma napról napra nő, a témának a szerb sajtó is kiemelt figyelmet fordított az utóbbi időben.
29 csoportban összesen 199 migráns érkezett Magyarországra szerdán és csütörtökön, közülük 196 ember Koszovóból érkezett. A magyar hatóságok a felnőtteket még a déli határ közelében elfogták, a gyerekeket pedig egy "erre alkalmas helyiségében" helyezték el.
A rendőrök feltartóztattak 53 koszovói és egy szír állampolgárt csütörtökön a fővárosi Keleti pályaudvaron okmányaik ellenőrzése érdekében, mivel feltehető volt, hogy a Németország felé közlekedő vonattal el akarták hagyni Magyarországot.
Az Amnesty International (AI) megállapítása szerint a Jordániába, Libanonba és Törökországba menekült négymillió szíriai közül százezreknek van szüksége arra, hogy más országok befogadják, ugyanis jelenlegi helyzetükben nincsenek biztonságban.