#menekültek

Szijjártó előadta a „magyar durcit”
 

Szijjártó előadta a „magyar durcit”

A magyar kormány hivatalos „sértődésfelelőse” most éppen az ENSZ-főtitkárra akadt ki, és a Trump-modellt követve már az ország kivonulását lebegteti a világszervezet egyik tárgyalássorozatról.

hvg.hu hvg.hu










Hárított a BM, biztosított-e lakást a menekülteknek
 

Hárított a BM, biztosított-e lakást a menekülteknek

A magyar kormány és a Belügyminisztérium nem biztosít lakást Magyarországon a nemzetközi védelemben részesülőknek és menedékkérőknek – állítja le a tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében. De az EU igen, a támogatás továbbításában pedig a minisztérium is részt vett.

MTI MTI




Nem reklámozta, de lakásokkal segíti a kormány a menekülteket
 

Nem reklámozta, de lakásokkal segíti a kormány a menekülteket

Nemcsak az 1291 menekült tavalyi befogadását – amiről Altusz Kristóf Times of Maltának adott interjújából értesült a magyar közvélemény –, hanem azt sem közölte a kormány, hogy 2016 augusztusában lakhatási programot is indítottak menekültek számára – írja a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu

Hogy Orbán Viktor is megértse: 1300 ember nagyjából egy Felcsút
 

Hogy Orbán Viktor is megértse: 1300 ember nagyjából egy Felcsút

Titkolni próbálták azt, amit a józanság és az emberség egy humanitárius válság idején a nemzetközi szerződések miatt megkövetel egy jogállamtól. Mert a centrális erőtér közepén nem mutat jól, ha valaki évek óta uszít a menekültek ellen, terroristázza őket, de a rászorulókat oltalom alá is helyezi. Az ellenzék magas labdát kapott, amit könnyen a hálóba vághat. A hvg.hu heti politikai elemzése.

T. R. T. R.

Beer Miklós: A menekülteket nem lehet megállítani
 

Beer Miklós: A menekülteket nem lehet megállítani

A váci püspök rendszeresen szerepel a mainstream médiában, tévékben szólal meg, interjúkat ad. Van véleménye, amelyet – ha mgkérdezik – el is mond. De személyes életéről keveset tudni. Pedig - például - kitelepített gyerekként megtanult dohányt fűzni és szőrén ülte meg a lovat.

Tóth Richárd Tóth Richárd


A TASZ kikéri a listát, amelyről Rogán beszélt
 

A TASZ kikéri a listát, amelyről Rogán beszélt

A miniszter azt mondta, a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz. Erre kíváncsi a TASZ.

hvg.hu hvg.hu