Sztrájkolnak a londoni metrósok karácsonykor
A szakszervezet azt követeli, hogy ünnepnapokon a metróvezetők kapjanak háromszoros bért és egy szabadnapot.
A szakszervezet azt követeli, hogy ünnepnapokon a metróvezetők kapjanak háromszoros bért és egy szabadnapot.
A metrót jellemzően nem költségvetési pénzből építenek, hanem 20-30 éves futamidejű hitelekből, amelyeket a működtetésből befolyó bevételből fizetnek vissza.
A madridi belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a 32 éves pakisztáni férfit akkor fogták el, amikor a spanyol fővárosban egyik metróállomásán fel akart szállni egy szerelvényre
Tizenkilenc, a 4-es metró beruházásához kötődő szabálytalan szerződés után nem ad támogatást az unió Magyarországnak, emiatt 65 millió forinttal kevesebb támogatás érkezik a projekttel kapcsolatban.
Műszaki meghibásodás miatt - a Kossuth téri megállóban füstölni kezdett egy szerelvény - a 2-es metró nem közlekedett a reggeli órákban a Deák tér és a Déli pályaudvar között. A hibát elhárították.
Az amerikai hatóságok őrizetbe vettek szerdán egy amerikai-pakisztáni kettős állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint bombamerényleteket tervezett a Washingtonban és a főváros körzetében lévő metróhálózat állomásain.
Az első hónapban mintegy 480 ezer utas vette igénybe a bécsi metró hétvégi pihenőnapokon indított éjszakai járatait, a vonalak közül eddig az U4 és az U3 volt a legnépszerűbb.
A Batthyány térnél egy szerelvény füstölni kezdett péntek reggel. A lángok eddig tisztázatlan körülmények között csaptak fel nem sokkal nyolc óra után a budai állomáson - írja a HavariaPress.
Megnyitják a hétvégén a látogatók előtt azt a régi londoni metróállomást, amelyet óvóhelyként használtak a II. világháborús bombázások idején.
Egy idős ember rosszul lett az egyik metrószerelvényben, amíg a mentők megpróbálnak rajta segíteni pótló buszok viszik az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között. Az MTI közlése alapján az utason már nem lehetett segíteni, meghalt.
A washingtoni rendőrség elkezdte szúrópróbaszerűen ellenőrizni a metró utasainak táskáját, miután az elmúlt hónapokban két terroristajelölt is a földalatti vasút elleni támadással fenyegetőzött - jelentette pénteken a The Washington Post.
A sínek közé esett egy ember a madridi metróban, egy rendőr azonban kimentette őt.
Pályaműszaki hiba miatt nem jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák tér között vasárnap délután; a szerelvényeket buszokkal pótolja a BKV.
A jelenlegi 228 kilométer hosszú metróvonal 108 kilométerrel bővül az év végéig Pekingben - jelentette be a városi metrót üzemeltető vállalat kedden.
A BKV metrós szakszervezete szerint a 2-es vonalon szolgáló régi szerelvények fejújítását azonnal meg kell kezdeni, mert nagy mértékű plusz futásteljesítményt már nem bírnak ki.
Nyitott ajtókkal száguldott a 3-as metró egyik szerelvénye múlt hét pénteken a Ferenc körút és a Klinikák között, amit videón meg is örökítettek az utazók.
Az Alstom egyelőre nem döntött arról, hogy a bíróságon megtámadja-e a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) másodfokú, jogerős határozatát, amellyel megtagadta a 2-es metróvonalra szánt Metropolis szerelvények típusengedélyének kiadását.
Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom fellebbezését a 2-es metró szerelvényeinek típusengedélyével kapcsolatban, így a gyártó cég immár jogerősen nem kapta meg a gyártáshoz szükséges típusengedélyt.
Nem járt hétfő délután egy ideig a 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között, mert az egyik szerelvény füstölt - közölte Erős János, a BKV fődiszpécsere hétfő délután az MTI-vel.
Akár november közepéig is elhúzódhat az Alstom metrókocsik ügyében a másodfokú hatósági eljárás; bár az Alstom augusztus 13-án beadta a fellebbezést, a hatóság szakértő bevonását rendelte el, a véleményezés ideje azonban nem számít bele a 30 napos határidőbe.