Ferenc pápa a drogkartellek ellen szólalt fel
Ferenc pápa Mexikóban arról beszélt, hogy küzdeni kell a korrupció, a kábítószer-kereskedelem és az erőszak ellen.
Ferenc pápa Mexikóban arról beszélt, hogy küzdeni kell a korrupció, a kábítószer-kereskedelem és az erőszak ellen.
MTI
Ferenc pápa Mexikóban mondta meg, miként foszlik szét Isten nagy álma és terve azokban a társadalmakban, ahol a gazdagok sajátítanak ki mindent, és ahol urizálás, mások lekicsinylése és a fensőbbrendűség uralkodik.
MTI
Nincs bizonyíték arra, hogy a Mexikó déli részén eltűnt 43 diák holttestét abban a hulladéklerakóban égették el, ahol az ügyészség állítja – közölte az Argentin Kriminalisztikai Antropológiai Csoport kedden közzétett jelentésében. Ez a második olyan független jelentés, amely kétségbe vonja a mexikói hatóságok állítását.
MTI
Egy kamaszlány születésnapi buliján követtek el vérengzést Mexikó egyik legerőszakosabb államában.
hvg.hu
Kreatív drogcsempészekkel volt dolguk a Texas állam és Mexikó közötti határátkelőnél dolgozó rendőröknek. Répával megpakolt kisteherautókból került elő rengeteg marihuána, amelyeket színre teljes megegyező műrépákba dugdostak. Becslések szerint nagyjából félmillió dollárt ért a szállítmány.
hvg.hu
A mexikói hatóságok kiadtak egy videófelvételt arról a tűzharcról, amelyben pénteken elfogták Joaquín Guzmánt, a Köpcös néven ismert drogbárót.
MTI
MTI
hvg.hu
A túlzott feltűnési vágy lett a veszte az El Chapóként ismert Joaquin Guzmán Loerának: a hírhedt mexikói drogbáró interjút adott az amerikai színésznek, Sean Pennek, és felvette a kapcsolatot azokkal a rendezőkkel és színészekkel is, akik filmet akarnak készíteni az életéről. A nagy mozgás viszont felkeltette a rendőrök figyelmét is, akik végül pénteken elfogták a bűnözőt.
hvg.hu
Kormányzati források szerint kiadják az Egyesült Államoknak az elfogott mexikói drogbárót, aki egyébként részben azért bukott le, mert filmet akart a saját életéről készíttetni, és emiatt egy sor filmessel felvette a kapcsolatot.
MTI
A mexikói elnök bejelentése szerint újra elkapták az El Chapo, azaz a Köpcös néven ismert, a legveszélyesebbek között nyilvántartott drogbárót.
hvg.hu
A republikánus elnökjelölt-aspiráns ismerős jelszavakkal durrantja be tévékampányát: fal a déli határon, a muszlim bevándorlás leállítása. Donald Trump első tévéhirdetése annyira drámai, hogy már-már az Iszlám Állam is megirigyelné.
hvg.hu
Hivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét - közölték a helyi hatóságok.
MTI
A dízelbotrány óta nem csituló felháborodás és növekvő bizalmatlanság lépcsőit bontaná le két látványos lépéssel a Volkswagen. Eldöntötte, hogy afféle pilot programként két mexikói gyárát is kizárólag megújuló energiával fog üzemeltetni, és az új elektromos hajtáslánc köré épített Minibuszt pedig már jaunár elején bemutatja. És nem, nem várnak vele a következő nagy autókiállításig.
hvg.hu
Elfogtak Mexikóban egy szökésben lévő amerikai tizenévest, aki "jóléti betegként" rendkívül enyhe büntetést kapott négy ember halálra gázolásáért.
MTI
MTI
hvg.hu
Legalább 19 holttestet találtak a mexikói hatóságok egy kanyonban az erőszak miatt hírhedt Guerrero tagállamban – közölték szövetségi tisztviselők helyi idő szerint kedden. Nyolc holttesten égésnyomokat fedeztek fel, két testet darabokban találtak meg. Lehet, hogy több testet találnak még.
MTI
Elképesztő jelenetet vett videóra egy szerencsés bálnanéző a mexikói Baja-félsziget közelében. Egy fóka egy bálna hátára pattant, és a bálnalovast megszégyenítő magabiztossággal lovagolt az óriási tengeri emlősön.
hvg.hu
Tüzet nyitottak fegyveresek egy tiltott kakasviadal nézőire a dél-mexikói Cuajinicuilapa településen. Nyolc embert meghalt, hatan pedig súlyosan megsebesültek - közölték mexikói hatóságok hétfőn.
MTI
Nico Rosberg kvalifikálta magát az első rajtkockába a Formula-1 mexikói nagydíjának időmérőjén, némi vigasz lehetne a vb elvesztésért egy vasárnapi győzelem.
MTI
MTI
hvg.hu
Két meteorológus felvételt készített a Patricia hurrikán közepében.
hvg.hu
Napközben szinte teljesen lecsendesült a Patricia hurrikán, amely közép-európai idő szerint szombaton hajnalban érte el Mexikó nyugati partjait. Áldozatokról és nagyobb károkról magyar idő szerint szombat estig nem jött hír.
MTI
Mivel a mexikói hatóság szerint a 15 éve Mexikóban élő magyar nőt nem kereste senki, egy tömegsírba temették, miután egy autópálya mellett találtak rá pokrócba tekerve.
hvg.hu