Öntözőmunkásból küzdötte fel magát Kína második emberévé Li Csiang
A minap miniszterelnökké avanzsáló Li Csiang a kínai elnök, Hszi Csin-ping bizalmi embere, és soha nem számított a riválisának. HVG-kontúr.
A minap miniszterelnökké avanzsáló Li Csiang a kínai elnök, Hszi Csin-ping bizalmi embere, és soha nem számított a riválisának. HVG-kontúr.
Az ország legrosszabb átlagbérrel bíró vármegyéjében tíz hónapot kell robotolni még Kövér László fizetéséért is. Nézze meg, hogyan áll az ország vezetőinek fizetése a vezetettekéhez képest.
Az országban hónapok óta tízezrek tüntettek a kormány igazságügyi reformja ellen, Netanjahu pedig engedett a nyomásnak. Azonban nem véglegesen: a helyi média beszámolói alapján csupán nyárig tolják el a szavazást arról a törvényjavaslatról, ami a kormány hatáskörébe adná a bírók kinevezését.
A mesehősök és a celebek kultuszának mintájára alakult ki Orbán Viktor nimbusza. A hívei által vallásos rajongással körülvett „mi fiunkból” az elmúlt évtizedben „a nemzet atyja”, majd a háború óta az ország védelmezője lett. Rendszerének legitimitása a személyéből fakad.
Ő volt az egyetlen G7-vezető, aki az Ukrajna elleni orosz invázió tavaly februári megindulása óta még nem utazott el Kijevbe.
Honnan néz? – faggatta a sasjelmezbe bújt embert Orbán.
Az RTL által megszólaltatott légi közlekedési szakértő szerint a pisai kitérő nem felelt meg a technikai leszállás kritériumainak.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete többek között Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztetett.
A miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádióban beszélt az orosz–ukrán háborúról, az inflációról és a „gyermekvédelmi” törvényről.
Megtekintette a miniszterelnök az Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központot.
A miniszterelnök személyes kérdésekre is válaszolt a Weltwochénak adott interjúban. Napjaink legjobb hírének például azt tartja, hogy a Földön kívül is van élet.
A miniszterelnök arról is beszélt a Weltwochénak: politikai vezetés elég erős ahhoz, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól.
A balesetben a legfrissebb adatok szerint 38-an haltak meg.
Bedő Dávid egy független újságírót is vinne magával.
A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozott Ihor Zsovkva, az ukrajnai elnöki hivatal helyettes vezetője, aki szerint a diplomáciában a legjobb megoldás a párbeszéd.
Humza Yousaf eddigi egészségügyi minisztert választották a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé. Ez azt is jelenti, hogy Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke.
Hszi Csin-ping elnök egy közeli bizalmasa került a miniszterelnöki posztra Kínában.
Az eligazítás előtt szűk körben tárgyalt Szijjártó Péterrel és a tárca vezetésével. Orbán hétfőn azt mondta: 2023 legnagyobb kihívásainak a háborút, az inflációt és a migrációt tartja.