Négy minisztérium élén lesz váltás Ausztriában
A négyből kettő politikus most kerül be a kormányba. A másik kettő eddig is a kabinet tagja volt, de most új tárca élén folytatja tevékenységét.
A négyből kettő politikus most kerül be a kormányba. A másik kettő eddig is a kabinet tagja volt, de most új tárca élén folytatja tevékenységét.
Elszámoltatási láz ide vagy oda, néhányan növelték befolyásukat az Orbán-kormány megalakulása óta a leköszönt politikai garnitúra emberei közül – főképp az infokommunikáció és a közösségi közlekedés területén.
Összeolvadna az Agrármarketing Centrum, az ITD Hungary és a Magyar Turizmus Zrt. – írja keddi számában a Magyar Nemzet. A hvg.hu információi szerint az összeolvadást csak a Nemzetgazdasági Minisztérium szorgalmazza, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) viszont nem támogatja ezt a kezdeményezést.
Folytatódik Orbán Viktor minisztériumlátogatása: szerdán a Külügyminisztériumban tájékozódik a kormányfő, jövő héten pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, a nemzeti fejlesztési, valamint a belügyi tárcához látogat - tudta meg az MTI több forrásból. Kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) járt a miniszterelnök, ahol elsősorban a tárcát érintő törvényalkotási tervekről volt szó.
Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13 minisztérium közül több tárcánál is milliárdos lejárt tartozást halmoztak fel a felügyeletük alá tartozó intézmények, három helyen pedig kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást.
Törvényi kötelezettségüknek eleget téve a korányzati szervek közzéteszik a gazdálkodásukról és vagyoni helyzetükről szóló dokumentumokat.
A Bosch-csoport több mint 9 milliárd forint értékű beruházás keretében bővíti Budapesten működő autóipari k+f-kapacitását – közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
Gyanúsítottként hallgattak ki több minisztériumi sofőrt a benzinkártyákkal való csalások miatt - értesült az MTI Hírcentrum.
Bérstopra és létszámcsökkentésre számíthatnak a közalkalmazottak – tudta meg a Népszabadság online kiadása. Újabb karcsúsításokra és költséglefaragásokra kötelezi a minisztériumokat, valamint háttérintézményeiket a nemzetgazdasági tárcának a 2012-es költségvetés tervezéséhez iránymutatásként kiadott körirata.
Nem tölti be a szerepét az üvegzseb törvény a Népszabadság szerint, egyebek mellett azért, mert az állami intézmények egy része is csak mutatóba teszi közé a közérdekű szerződéseket.
Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre, főiskolákra - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága pénteken az MTI-vel. A ponthatárok délután öt óra után lesznek elérhetők a www.felvi.hu honlapon.
Az új, nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában ugyanannyian dolgozhatnak, mint a korábbiban. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti, hogy a Miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban a dolgozók összlétszámának felső határa 5764.
Március 1-jén lép életbe a kormány által meghirdetett és önkéntesen vállalt döntési moratórium személyi kinevezéseket érintő része - közölte a kormányszóvivő vasárnap az MTI-vel.
Megegyezés született az Egészségügyi Minisztérium és a kórházi szakmai szervezetek között a kórházak finanszírozásáról - jelentette be a szerdai budapesti egyeztetést követően Székely Tamás egészségügyi miniszter.
A minisztériumok által fizetett személyi juttatások arányosítását rendeli el a kormány a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
A pontatlan tájékoztatásért elnézést kér az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) - közölte a kormányszóvivői iroda, miután az IRM tájékoztatta a kormányfőt a múlt pénteken bemutatott, vitatott videóval kapcsolatban.
Szerdán tárgyalja a kormány a tatárszentgyörgyi gyilkosságról szóló minisztériumi jelentéseket - közölte Ficsor Ádám, a miniszterelnök kabinetfőnöke.