EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az új, nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában ugyanannyian dolgozhatnak, mint a korábbiban. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti, hogy a Miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban a dolgozók összlétszámának felső határa 5764.
A szerdán hatályba lépett kormányhatározattal hatályát veszítette a létszámokat tartalmazó 2008-as határozat, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal és a 12 tárca engedélyezett összlétszáma szintén 5764 volt. A kormányhatározat megjegyzi, hogy ez a szám nem tartalmazza a "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" című program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak 40 főben engedélyezett létszámkeretét.
Az új szabályozás szerint a tárcák közül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban dolgozhatnak a legtöbben, 1086-an. Az úgynevezett "csúcstárcák" közül például a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban maximum 906, a Nemzetgazdasági Minisztériumban pedig 886 embert lehet foglalkoztatni. Az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél az engedélyezett összlétszám a 2008-as 61.225-ről 59.957-re csökkent.
Az augusztus 4-én hatályba lépett határozat szerint a foglalkoztatottak összlétszáma felső határának megváltoztatására irányuló előterjesztést kizárólag a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter nyújthat be a kormányhoz azzal, hogy létszámnövekedésre irányuló javaslat - annak finanszírozási forrásától függetlenül - kizárólag új feladatok ellátásával vagy feladatok átadás-átvételével összefüggésben nyújtható be.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.