Megjelent a lista: 57 államtitkár dolgozik majd a minisztériumokban
Kiderült az is, kik lesznek az új közigazgatási államtitkárok.
Kiderült az is, kik lesznek az új közigazgatási államtitkárok.
Itt a miniszterek listája, és megjelent a tárcák felsorolásáról szóló törvény javaslata is, mégsem világos egyelőre, kihez mi tartozik majd, mindezt úgy, hogy a gazdasági kérdésekért kilencen is felelnek majd.
A napilap szerint Pintér Sándor belügyminiszter pozíciója is biztosnak tűnik, Kásler Miklós viszont távozhat az új kormányból.
A 24.hu körkérdésére röviden, de szinte azonnal és ugyanúgy válaszolt az igazságügyi tárcát leszámítva az összes minisztérium.
Az innovációs és technológiai miniszter mindezt magyar gyártású buszokkal szeretné megoldani.
Napi 250, vagy még annál is több elhunyttal számolnak egy belső minisztériumi levélben, mely az RTL Klub birtokába került. Az nem derült ki, hogy ez mikor következhet be.
Indiában több mint egy hónapja 40 fok felett van a hőmérséklet.
2011-ben a parlament megváltoztatta a kitüntetések hierarchiáját, megváltozott a miniszterek által adományozható díjak listája is. Számos új díj is született, erről közöl hiánypótló listát a csütörtökön megjelenő HVG hetilap.
A francia tüntetők nem szórakoznak.
A 24.hu információi szerint a minisztériumokból és kormányzati háttérintézményekből hamarosan elbocsátottakkal növelné meg a kormány a hivatásos katonák és a tartalékosok létszámát.
Megjelent a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat, 10 minisztériummal alakul meg az új kormány, a javaslatot várhatóan pénteken fogadja el az Országgyűlés.
Az új kormányzati struktúrában sem lesz sem önálló egészségügyi, sem önálló oktatási minisztérium. Egyelőre azt sem tudni, lesz-e önálló oktatási államtitkárság, és ha igen, ki vezeti majd.
A tisztán elektromos meghajtással rendelkező amerikai szedán hatótávja elmaradt a várakozásoktól.
Nem állíthatja senki, hogy a Balogh Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma nem a családokért dolgozik egész évben: a házasság globális fóruma című hatnapos konferenciára több mint 2 millió forintból utaztatta ki a dolgozóit a Dél-afrikai Köztársaságba.