#Miskolc

Járókeret kell egy omlásban megsérült bölcsisnek

A rendőrség keresi a keddi miskolci bölcsődei falomlás felelőseit, amelyben egy kisgyerek súlyos sérüléseket szenvedett. Ő a következő hetekben járókerettel tud majd csak járni. A hvg.hu helyszínen járt tudósítójának azt mondták, akár nagyobb baj is történhetett volna. A falomlás ellenére a szülők nagy többsége nem akarja elvinni gyermekét az intézményből. A balesetet egy rosszul kivitelezett felújítás is okozhatta.


Fotó: ilyen vakolatdarabok hullottak a miskolci bölcsődésekre

A fal mellé helyezett ágyakon alvó gyerekekre hullottak vakolatdarabok kedden délután az egyik miskolci bölcsőde teraszán. A helyszínen készített fotókon látszik, hogy jónéhány betondarab leszakadt a mozaikkal együtt, az ágyakat törmelék borítja. Az épület a képek alapján réginek és elhanyagoltnak tűnik.





Véresebb volt a Diósgyőr–Fradi balhé, mint hittük

Büntetőeljárás indult a vasárnap esti miskolci szurkolói összecsapás ügyében, két férfit őrizetbe vettek. Az előzetes hírekkel szemben nem egy vagy kettő, hanem hat szurkoló sérült meg az összecsapásban. Késelésről a rendőrség most sem beszélt.


Fradi-szurkolókat késeltek meg Diósgyőrben

Fradi-szurkolók keveredtek összetűzésbe diósgyőriekkel a döntetlennel végződött meccs után Miskolcon. Az ultrák állítása szerint egyiküket megszúrták. Két fradista és egy diósgyőri szurkoló sérült meg, a rendőrség két embert állított elő.


Hajdú Péter a precedens? Einstandtól félnek a fesztiválszervezők

Csak látszólag ért véget a 13. Miskolci Kocsonyafesztivál, mert az elmúlt hetekben is ettől volt hangos a miskolci sajtó és a politika. Rózsa Edit alapító-tulajdonos attól fél, hogy az önkormányzattal közösen alapított cégen keresztül – a sörfesztiválhoz hasonlóan – magánvállalkozóhoz kerülhet az ország egyik legnagyobb szabadtéri fesztiváljának lebonyolítási joga. A miskolci sörfesztivál egyik rendezője, a tévés Hajdú Péternek viszont egyelőre esze ágában sincs átvenni a szervezést, a fideszes városvezetés pedig szocialisták játszmáját sejteti a háttérben és átvenné az irányítást.


Miskolci cég építi a Teleki téri piacot

Nettó 423,9 millió forintért, az összességében legelőnyösebb ajánlattevő, a miskolci székhelyű FK-Raszter Zrt. építi fel a főváros VIII. kerületében lévő Teleki téri piacot - az eredmény a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.



2014 végére épülhet meg a miskolci északi elkerülőút

Várhatóan nyáron kezdik építeni a Miskolcot észak-északkelet irányban elkerülő kétszer egysávos utat. A 12 milliárd forintos beruházást az Új Széchenyi Tervben a Közlekedés Operatív Program részeként valósítják meg 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrásból – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő hétfőn.


Betömik a miskolci krátert

Megkezdődött a helyreállítás Miskolcon az Irma utcában, ahol kedd este beszakadt a föld és egy 4-5 méter mély gödör keletkezett.





Többezer homokzsák várja a bevetést Miskolcon

Tizenkét helyszínen 3650 homokzsák van készenlétben az árvízi védekezéshez Miskolcon, ahol fokozottan figyelik az olvadás és a nagy mennyiségű csapadék miatt a helyi vízfolyásokat - közölte Dobos Tímea, a miskolci városháza szóvivője pénteken.


Összerakták az első új miskolci villamost

Lassan elkészülnek a Skoda plzeni gyárában a Miskolcra érkező új villamosok prototípus járművei. A cseh cégnél az első szerelvényt már összerakták, és tesztelik, a másik összeszerelése még tart - írja a minap.hu.



Selmeczi: "az MSZP-sek rátámadtak egy mozgássérült, mankós asszonyra"

Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták a Fidesz szóvivőjének közlése szerint az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon. Az MSZP szóvivője, Török Zsolt a hvg.hu-nak úgy reagált: a szocialisták bejelentett rendezvényét törvénytelenül zavarták meg, feljelentést is tettek több ügy miatt.