Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az MSZP Miskolcon is megkezdte az 5 százalékos élelmiszeráfa-csökkentés melletti aláírásgyűjtést.
Miskolcon is megkezdte az MSZP az aláírásgyűjtési kampányát az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra való csökkentése érdekében - jelentette be Varga László, a párt országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón, a városban. A képviselő azt mondta: az országban mintegy másfél millióan élnek mélyszegénységben és több mint négymillióan a létminimum alatt.
Az alapvető élelmiszerek áfája az unió több országában is lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországon - tette hozzá, konkrétan említve Romániát, ahol közlése szerint 9 százalékos áfakörbe vezetik be a kenyeret, és Írországot, ahol nincs áfa az alapvető élelmiszereken. Megjegyezte: "az áfa a szegények adója", ezért az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése a legigazságosabb döntés lenne a magyar kormány részéről.
Varga László azt is elmondta: az MSZP az 5 százalékos áfakörbe a tejet, a tojást, a fehér és a félbarna kenyeret, a zsemlét és a kiflit, a sertés-, a csirke- és a pulyahúst, az édesvízi halat, és a Magyarországon termő zöldséget, gyümölcsöt javasolja besorolni. Számítások szerint mintegy 20 százalékkal csökkenne az áfa mérséklésével ezen termékek ára, ezen élelmiszerek megvásárlása a családok túlnyomó többsége számára a legnagyobb rezsiteher - hangoztatta az országgyűlési képviselő.
Mesterházy Attila pártelnök korábban azt közölte, hogy aktivistáik nemcsak az utcán gyűjtik majd az aláírásokat, hanem "ajtótól ajtóig" mennek majd az ívekkel, amelyen az a kérdést szerepel: "Egyetért-e ön azzal, hogy a kormánynak a rezsicsökkentés keretei között az alapvető élelmiszerek áfáját 27 százalékról 5 százalékra kell csökkenteni?".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.