3,5 milliárd dollárért veszi meg a Pokémon GO játék fejlesztőjét a Scopely
A Niantic továbbra is tulajdonosa és üzemeltetője marad az Ingress Prime és a Peridot AR-játékoknak.
A Niantic továbbra is tulajdonosa és üzemeltetője marad az Ingress Prime és a Peridot AR-játékoknak.
Androidon és iPhone-on is elérhető lesz a Microsoft mobilos játékok letöltését kínáló appboltja, ami a külső fejlesztők számára is meg fogja nyitni a kapuit.
„A halál szaga” kering az Apple előfizetéses játékszolgáltatása, az Arcade körül – állítja azon játékfejlesztők egyike, akik szerint komoly válságát éli a videójáték-platform. A probléma főleg anyagi természetű, de a jelek szerint az Apple maga sem tudja, milyen irányba vigye az egészet.
Sok fejlesztő használja a Unity Technologies amúgy remek játékmotorját, így óriási volt a felháborodás, amikor a vállalat néhány napja egy elég komoly árváltoztatást jelentett be. Úgy tűnik, meglephette a céget a reakció, mindenesetre azóta bocsánatot kért, megígérte visszavonja áremelési ötletét, és néhány napon belül nyilvánosságra hozza az irányelvek változásait.
Mobilos fronton erősít a Sega, véglegesedett ugyanis az Angry Birds-játékokat is fejlesztő cég, a Rovio felvásárlása.
A japán Sega lett a Rovio új tulajdonosa, 706 millió euróért cserélt gazdát az Angry Birds-játékok fejlesztője.
A mobiljátékok piaca már most nagyobb, mint a konzol- és számítógépes játékoké együttvéve. A mindig kéznél lévő okostelefonok nemcsak a mobiljátékok dominanciáját hozták el, hanem a felhasználók szokásainak változását is. A játékosok 80 százaléka más tevékenységeket is végez játék közben, és egyre népszerűbbek az úgynevezett alkalmi játékok. A világ harmadik legnagyobb alkalmazásáruháza, a Huawei AppGallery adatai szerint az egyszerűbb szabályokkal és rövidebb játékidővel rendelkező alkalmi játéktípusok már az összes játékletöltés 36 százalékát teszik ki.
A blokkokból álló, pixeles 3D-s világot megjelenítő Minecraft jelenti a legvonzóbb célt a hackerek számára a játékvilágban, de nem csupán a minecraftosok válhatnak áldozattá. A Kaspersky vizsgálataiból kiderül, mely játékok jelentik a legvonzóbb célpontot a net rosszindulatú szereplői számára.
A széria eddigi leggyengébb része, de úgy tűnik, ez sem képes megállítani a Diablo Immortalt: a játék csak úgy termeli a pénzt.
A mikrotranzakciók intézménye nem újdonság, de a Diablo Immortal ezt a végletekig kihasználja – sokak legnagyobb bánatára.
Mobilokon hamarabb rajtolt a Blizzard Entertainment újdonsága, a Diablo Immortal.
Még tavaly novemberben indította el videojáték-szolgáltatását a Netflix, és azóta szépen gyarapodik a játékkínálat. A napokban is érkeztek újdonságok a játékok kedvelőinek, és a hónap utolsó napjára is marad egy érdekesség.
Zárt tesztelési fázisba lépett az az új Call of Duty-epizód, amit a korábbi ilyenhez hasonlóan mobilokra terveznek. Ez azonban legalább egy dologban más lesz, mint az előző.
Bár vége azoknak az időknek, amikor oly sokan voltak elfoglalva a Pokémon Go zsebszörnyeivel, a játék fejlesztője nem pihen. Hamarosan egy új, Tamagocsi-ihletésű játékkal jelenik meg.
Nagy sikernek örvend a Konami digitális kártyajátéka, a Yu-Gi-Oh! Master Duel: a felhasználók úgy töltik, mintha kötelező lenne.
A Netflix hivatalosan is megkezdte mobiljáték-szolgáltatásának globális bevezetését. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban.
Több dátum is szóba került már a Samsung Exynos 2200 lapkakészlet bemutatása kapcsán. Most viszont a legilletékesebb erősítette meg e játékra kihegyezett áramkör debütálásának időpontját.
A tudományos tényeket szórakoztató módon bemutató Psyon Games többször nyert már díjat különleges mobiljátékaival. A finn startup most a koronavírus-járványt felhasználva készített nyomogatnivaló tartalmat, ami oktatói segédeszköznek sem utolsó. Kipróbáltuk.
Egy iPhone-ról is lejátszható egy futballvébé. A komplexebb mobilos játékok egyre szélesebb kínálata a járvány által kikényszerített gyakori otthonléttel kombinálva egekbe repítette a kiadók bevételeit.
Bár a Battlefield Mobile valamikor jövőre érkezik a kompatibilis eszközökre, már most, napjainkban is elérhető néhány videó, amik a készülő játékba engednek betekintést.