#Mozi - film - sorozatok

Miért rólunk szól minden, amit a kutyánkban keresünk? Ez a film megmutatja

A kutyák olyanok, mint a szőrös gyerekek - ez a gondolat inspirálta Csányi Vilmosnak és az ELTE Etológia tanszékének mára világhírűvé vált kutatásait. Az RTL stábja a professzor, illetve a ma is aktív kutatótársai segítségével, kutyákkal élő és dolgozó embereket (bűvészt, trénert, állatvédőt, rendőr és vakvezető kutyával élő embert) bemutatva forgatott arról, hogy miben hasonlítanak hozzánk, emberekhez a kutyák.


Az, amit Tarantino csinál, már nem lesz nagy kunszt a mesterséges intelligencia korában

Forgatókönyvet, szinkronhangot is tud már generálni a mesterséges intelligencia, és elviekben már képes lehet arra is, hogy az elejétől a végéig összerakjon egy filmet. Nem csoda, hogy már Budapesten is rendeznek fesztivált az AI-filmeknek, amelyekből néhányat most mi is megmutatunk. Hogy mire képes 2024 elején a gép, arról pedig a fesztivál szervezőjét, alkotókat és Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezőt kérdezzük.


Nehéz elképzelni, hogy a Dűne második részénél látványosabb film érkezzen idén a mozikba

A hosszú várakozás után végre bemutatott Dűne: Második részt minden filmrajongónak érdemes megnéznie, még azoknak is, akiket egyáltalán nem érdekel a Dűne. Minden egyes képkockát hosszan lehetne elemezni, és még akkor is nehéz lenne hibát találni benne. Nem érdemes megvárni, amíg majd felkerül a netre; az ilyen filmek miatt vannak még nyitva a mozik.













Kihívót kapott Rákay Philip rekorddrága Petőfi-mozija

Egy napon mutatják be a magyar mozikban minden idők legdrágább és legtöbb közpénzből készült, Rákay Philip nevével fémjelzett filmjét és a képzeletbeli skála másik végén a rég semmilyen állami támogatást nem kapó Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának második darabját, a Kálmán-napot. Utóbbihoz új előzetes érkezett.