A főszereplő máris a Star Wars-plakát paródiáin kacag rajongóival
A közösségi oldalait remek humorral menedzselő Mark Hamill is megosztotta a decemberben érkező Az utolsó jedik plakátjának legjobb paródiáit.
A közösségi oldalait remek humorral menedzselő Mark Hamill is megosztotta a decemberben érkező Az utolsó jedik plakátjának legjobb paródiáit.
"A kor – 1936 – amikor játszódik, nagyon izgalmas, sok folyamat indult el akkoriban, amit a magyarok nem vettek észre, vagy nem akartak észrevenni" – jellemzi a november elején a mozikban debütáló Budapest Noir hangulatát a rendező, Gárdos Éva. Az amerikai filmiparban számos sikert elérő, világsztárok mellett is megforduló alkotó szerint a krimiben Budapest is teljesen önálló karakter, és hogy a főszereplőt volt a legnehezebb megtalálnia. Az Amerikában dolgozó, ezért e-mailben elért Gárdos azt is elárulta, Coppola melyik mondata jut évtizedek után is eszébe, és hogy miért nem lepődött meg a filmjében még tiniként szereplő Scarlett Johansson sikerén.
A hentes, a kurva és a félszemű című filmben Nagy Zsolt prostitúcióra kényszeríti Gryllus Dorkát, de az egészet a húsz kilót felszedett Hegedűs D. Géza szívja meg – mindezt egy húszas évekbeli, megtörtént eset alapján.
A Cinema City Facebook-oldalán rengetegen reklamálnak, mivel a számlájukon zárolták Az utolsó jedik premierére vásárolt jegyek árát, de a jegyvásárlást megerősítő visszaigazoló emailt nem kapták meg. A Cinema City szerint a sikertelen vásárlók számláján az összeget "megfelelő időn belül" felszabadítják.
Lehet, hogy egy nagyon fontos fordulatot le is lőttek a decemberben érkező filmből?
Az ifjú pápa rendezőjének új filmje már javában forog.
Néhol alig bírta nevetés nélkül, de a színésznő csak felidézte összes alakítását a Micsoda Nő!-től Erin Brockovichig James Corden műsorában.
Az év legjobban várt filmje beváltotta az ígéreteit, még ha nem is úgy, ahogy gondoltuk. Az akciódús előzetesek félrevezetőek, a lassan csordogáló, meditatív történet viszont rengeteg meglepetést, és még több ámulatba ejtő képet rejteget. Szerényen fogalmazva: méltó folytatás született egy örök érvényű klasszikushoz. Spoilermentes kritikánk.
Megjelent az első hivatalos fotó, megtudhatjuk, mikor lesz az amerikai premier, és kiderült néhány további izgalmas részlet az új epizód cselekményéből.
Csütörtökön mutatják be a Philip K. Dick-regény alapján készült Szárnyas fejvadász 35 évvel később elkészült folytatását, Harrison Ford egyik legikonikusabb szerepével, a filmvilág legfelkapottabb rendezőjétől. Böngéssze át a legfontosabb dolgokat erről a varázslatosan egyedi univerzumról, mielőtt beül az év legjobban várt filmjére.
A rendező legújabb múzsája Kate Winslet, aki Justin Timberlake-et szemeli ki magának a Wonder Wheel című, gyönyörű képekkel operáló moziban.
Az Oscar-díjas színésznő és a rendező James Cameron így a Titanic után ismét együtt dolgozik.
Együttműködésre lépett a Cinema City és a Borsodi Sörgyár.
A színész volt a szezonindító Saturday Night Live házigazdája, és az este legnagyobb poénja messze ez a pár perces videó volt.
Két és fél órás játékidejével nyolc percet licitál a nyolcadik rész az eddigi csúcstartóra, A klónok támadására.
A Filmalap saját szervezésű, 17 filmes szakterületet érintő, ingyenes képzés sorozatot indít – az első képzésre, melynek fókuszában a filmmarketing áll, pár nap alatt több mint kétszázan jelentkeztek.
Denis Villeneuve a jelenlegi talán legnagyobb szabású hollywoodi filmtervre csaphat le, miközben akik már látták, az év legnagyobb mozis csodájának nevezik a Szárnyas fejvadász folytatását.
James Cameron is felült a Stranger Things-vonatra: gyerekszereplőkre bízza a milliárdos költségvetésű folytatások sikerét.
Először rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, ahol négy napon keresztül lehet majd kiváló minőségben nézni a magyar filmtörténet olyan klasszikusait mint a Körhinta, a Hyppolit, a lakáj vagy a Valahol Európában.
Hivatalosan is elkezdődött az Avatar folytatásának forgatása. A négy tervezett filmet egyszerre forgatják, így a produkció elképesztő költségvetést igényel.