MSZP: Többet vesz el a kormány, mint amit a rezsicsökkentés ad
Az MSZP szerint az adótörvény-javaslattal a rezsicsökkentéssel az embereknél hagyott összeg két és félszeresét veszi vissza a kormány.
Az MSZP szerint az adótörvény-javaslattal a rezsicsökkentéssel az embereknél hagyott összeg két és félszeresét veszi vissza a kormány.
MTI
A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP támogatottsága a szeptemberi 31 százalék után októberben 37 százaléknyi volt. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt.
MTI
Az MSZP szerint Magyarország békés polgárai Budapesten és a vidéki nagyvárosokban arra figyelmeztették Orbán Viktort, hogy álljon szóba az emberekkel, mert ha nem, akkor kormánya elveszíti a legitimitását.
MTI-OS
Borzé, és nem kutyáé volt az a megnyúzott tetem, amelyet az MSZP miskolci irodája előtt találtak kedd reggel – állapította meg az állatorvos. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
A miskolci MSZP-iroda előtt hagyott tetemet közelről is mutatják a videón. Az MSZP-nek szóló üzenetet újságból kivágott betűkből rakták össze és egy kocsi szélvédőjén hagyták. Az üzenetben nemcsak az MSZP-t fenyegetik, hanem cigányoznak is.
hvg.hu
Rendőrségi eljárás is indult azügyben, hogy ismeretlen tettesek megnyúzott kutyatetemet tettek a miskolci MSZP-iroda elé. A pártiroda biztonsági kamerája mindent rögzített.
MTI
Egy miskolci MSZP-iroda előtt parkoló pártautóra rakta ki valaki kivágott betűkből, hogy "Így jár minden ávós!", az iroda ajtaja elé pedig egy megnyúzott kutyatetemet helyeztek.
MTI
Garantált alapjövedelem, közösségi tulajdon, zöld gazdaság, szociális szövetkezetek, nyitottság a civil szervezetek és szakmai műhelyek felé. Tóbiás József, az MSZP elnöke kivonta magát az önkormányzati választások körüli egyeztetésekből, inkább az új MSZP-s stratégiára koncentrál. Az interjú még október 23-a előtt készült, de az utóbbi napok fejleményei tükrében utólag írásban még feltettünk néhány kérdést – ezekkel nyitjuk a beszélgetést.
Kósa András
Az Együtt-PM a nemzetbiztonsági bizottság összehívását követeli az Fidesz-székház vasárnapi megdobálása miatt, mert többek között arra kíváncsi, a rendőrségnek miért nem voltak információi arról, mi készül. Az internetadó elleni demonstrációval kapcsolatban hozzátették, az erőszak nem lehet megoldás. Az MSZP is azt közölte, elítél minden erőszakot, de a párt szerint a helyzetért minden felelősség a Fideszt terheli.
hvg.hu
Az MSZP arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, utasítsa az Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy vizsgálja ki: a központi államigazgatási szervek nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső vezetői, illetve vezető beosztású munkatársai érintettek-e az amerikai beutazási tilalomban.
MTI
A keceli fideszes polgármester politikusokat lövetne tarkón, miután visszaállították a halálbüntetést, az MSZP szerint azonnal távoznia kéne a közéletből.
MTI
Az MSZP felhívja Orbán Viktor figyelmét, hogy a haza azé a hatmillió emberé is, aki nem szavazott a Fideszre - reagált Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese vasárnap a kormányfő aznapi, a Fidesz önkormányzati kampányát értékelő rendezvényen mondott beszédére.
MTI
Az MSZP vasárnap felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy soron kívüli vizsgálattal derítse ki, az Egyesült Államok mely kormányzati szereplők beutazását tiltotta meg korrupció gyanúja miatt - jelentette be Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
Az Index szerint feszült hangulatban értékelték az önkormányzati választásokat a szocialisták.
hvg.hu
Az MSZP elnöke azt várja a miniszterelnöktől, hogy az Országgyűlés nyilvánosság előtt tisztázza az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatos ügyet, ha pedig kiderül, hogy kiről van szó, azt mondassa le.
MTI
Decemberben tárgyal az MSZP az új baloldali politika irányairól – döntött a párt választmánya szombaton. Botka László parlamenti helyét Gőgös Zoltán veszi majd át.
MTI
Harmadannyi pénzből gazdálkodott az LMP a mostani helyhatósági választásokon, mint négy éve, mert nem vett fel hitelt a párt, ehhez, és a többi körülményhez képest nem ért el rossz eredményt – mondta a hvg.hu-nak Schiffer András, a párt társelnöke. Az interjúban szóba került természetesen az ellenzékhez és a Fideszhez való viszony is, valamint a politikus legendás mobiltelefonja.
Kósa András
A 2014-es országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választás értékelésével is foglalkozik az MSZP választmánya a szombati, zárt ülésen.
MTI
Az MSZP szeretné, ha Szijjártó Péter közölné a parlamenti pártokkal, hogy milyen ügyben tiltotta meg az Egyesült Államok néhány magyar magánszemély beutazását. Sajtóhírek szerint Fidesz-közeli üzletemberek érintettek az ügyben.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP azt javasolja, hogy bizonyos cégek profitját adóztassák meg, és az ebből befolyó pénzt költsék az egyre durvuló gyerekszegénység csökkentésére.
MTI