Az Együtt-PM a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívását követeli a Fidesz-székház tegnapi megdobálását követően – írta közleményében a szövetség, amely szerint az országgyűlési képviselőik levélben kérik majd az ülés összehívását a bizottság elnökétől.
A szövetség az internetadó ellen szervezett vasárnapi demonstrációra reagált. Közleményükben azt írták, elkötelezett demokraták közösségeként egyetértenek minden olyan demonstrációval, mely békésen zajlik, a célja az igazságtalanság megakadályozása, és az az elleni tiltakozás.
Hozzátették, megértik a nép felháborodását és haragját a kormánnyal szemben, de az erőszak nem lehet megoldás. "Elutasítjuk az erőszak minden formáját, azt is, ami tegnap este – a békés tüntetést követően – a Fidesz-székházánál történt. Hogyan fordulhatott elő az, hogy a rendőrség – a jelentős karhatalmi kivonulás ellenére – nem tudta megakadályozni a történteket? Hogyan lehetséges, hogy nem voltak információik arról, mire készülnek egyesek?"
Az MSZP is reagált a történtekre. "Az emberek elemi felháborodása érthető, törvényes fellépésük jogos" – írták az internetadóról. Hozzátették, hogy az MSZP elítél bármilyen erőszakot és szerintük a helyzetért minden felelősség a Fideszt terheli.
A párt azt is közölte, hogy több tagja is részt vett a tüntetésen, de csak magánemberként. Ugyanakkor az MSZP támogatja a netadó bevezetése ellen szerveződött civil törekvéseket. "Határozottan kijelentjük, hogy az MSZP soha nem támogatta az internetadó bevezetését! Ennek bizonyítéka, hogy a párt frakciója ezt az elhibázott szakértői javaslatot 2008-ban azonnal leszavazta! Most a Fidesz frakciójától is ugyanezt várjuk!" – tették hozzá.