Dúró: az MSZP lehet az érintett a fóti választási csalásban
A Jobbik szerint "erős és megalapozott" a gyanúja annak, hogy az MSZP az érintett a fóti választási csalásban - közölte az ellenzéki párt szóvivője.
A Jobbik szerint "erős és megalapozott" a gyanúja annak, hogy az MSZP az érintett a fóti választási csalásban - közölte az ellenzéki párt szóvivője.
MTI
Az MSZP elnöke szerint a 2014-es választás Orbán Viktorról szóló népszavazás lesz. A DK párhuzamos jelöltállításáról azt mondta: fennáll annak a veszélye, hogy jelöltjeik kiütik egymást, miközben a "Fidesz röhöghet rajtunk", de ettől "nem kerül be a DK a parlamentbe, ettől nem kerül be az LMP a parlamentbe".
MTI-OS
"A könyvégetők cselekedete olyan borzalmas, iszonyatos, gonosz történelmi időket idézett, amelyeket nem engedhetünk meg, hogy még egyszer visszatérjenek" - mondta a tüntetés szervezője.
MTI
A főváros költségvetése csaknem a felére csökkent, a városvezetés csak arról tud dönteni, amit Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagy, a BKK, amely "csodafegyvernek" volt kikiáltva, a káoszt szervezi és nem a közlekedést - sorolta Budapest problémáit Horváth Csaba MSZP-s politikus. Bemutatta Budapest "fekete könyvét".
MTI
Semmilyen módon nem került szóba az MSZP és az Együtt-PM között megkötött választási megállapodás felülvizsgálata vagy kinyitása a párt szombati választmányi ülésén, melynek a vendége volt Bajnai Gordon, az Együtt-PM társelnöke, valamint Karácsony Gergely, a szövetséges párt két kampányfőnöke. A két párt ugyanakkor közös aláírásgyűjtési akciót indít azzal kapcsolatban, hogy az emberek mire költenék inkább a stadionépítésre szánt milliárdokat.
hvg.hu
Bevegyék-e az ellenzéki összefogásba Gyurcsány pártját? Ha igen, akkor kihagyható-e Gyurcsány? Készítsenek-e mégis közös listát Bajnaiékkal, és ha igen, ki legyen a miniszterelnök-jelölt? Kik kerüljenek be abba a testületbe, amely a választásokig irányítja az MSZP-t? Akár ezek a kérdések is előkerülhetnek a szocialisták szombati értekezletén, ahol Bajnai Gordon is tiszteletét teszi.
MLF
Ballagási fotót publikált Facebook-oldalán Mesterházy Attila MSZP-elnök annak apropóján, hogy volt veszprémi gimnáziuma a második lett a HVG által összeállított középiskolai rangsorban.
hvg.hu
A Fast Market Research a jövő évi választások eredményét és annak következményeit ecsetelő jelentést tett közé, melyben arra számítanak, hogy a 2014-es választásokon a Fidesz marad hatalmon, a politikai irány hasonló lehet, a büntető jellegű vállalati adók pedig tovább folytatódnak. A háztartásokat ugyanakkor a Fidesz "sértetlenül" hagyhatja, nem valószínű, hogy lesznek további költségvetési megszorítások és lakossági adóemelések.
hvg.hu
Horváth András, a NAV ügyeit feltáró egykori adóellenőr bízik abban, hogy a nyilvánosság ereje elég nyomást tud gyakorolni, hogy elinduljon és tisztességesen végigmenjen az ügyészségi eljárás. A politika egyelőre vegyesen reagált a történtekre. Horváth szerint lehetnek követői.
hvg.hu
Helyzetértékelő ülést tart szombaton az MSZP választmánya, amelyre Bajnai Gordont is meghívták. Szó lesz a kampányfelkészülésről is.
MTI
Az MSZP mielőbb választ vár arra a kérdésre, hogy lemondanak-e tisztségükről azok a debreceni városvezetők, akik részt vettek a floridai luxusutazáson.
MTI
A Századvég novemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz tovább erősödött az előző hónapokhoz képest, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP pozíciója stabil, a Jobbikra a választókorúak 7 százaléka szavazna, míg az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá esett.
MTI
MTI
hvg.hu
Mesterházy Attila szerint utópia a teljes ellenzéki összefogás, szerinte ugyanis a választási törvényben az az egyik legnagyobb fideszes csel, hogy ötszáz aláírás begyűjtésével bárki elindulhat a választásokon, így sok párt lesz a szavazócédulán. Az MSZP elnöke a Népszabadságnak adott interjújában azt is közölte: számára zsákutca minden olyan stratégia, amely csak az ellenzéki torta újraszeleteléséről szól.
MTI
MTI
Népszabadság
Az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a Demokratikus Koalícióval (DK), hiszen korrekt együttműködési és választási szövetséget ajánlott a Gyurcsány Ferenc által létrehozott pártnak is, az ajánlatra a DK mondott nemet - jelentette ki Botka László, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön az MSZP békéscsabai fóruma előtt sajtótájékoztatón.
MTI
Az MSZP-s Burány Sándor szerint megdöbbentőek Orbán Viktor kormányfőnek az egykulcsos adózásról és az euróbevezetés lehetséges időpontjáról tett kijelentései.
MTI
A pénztárgépcsere miatt nehéz helyzetbe került kiskereskedőkért aggódik az MSZP-s képviselő Tóth Csaba.
hvg.hu
Azt szeretnék az MSZP egyéni képviselőjelöltjei, ha a párt központi kampánya lehetőleg minél kevésbé „látszana” választókörzetükben, mert a legtöbben helyben erősebbnek érzik magukat, mint a párt országos támogatottsága – derült ki a velük folytatott beszélgetéseinkből. A kampányok vezetői szerint nem lesz gond a szocialisták és az Együtt-PM üzeneteinek az összehangolásából, ugyanakkor van, aki még az MSZP-ben is hiányolja a „mesét”, azt a narratívát, amit a választóiknak elmondhatnak a baloldalon. Indul a kampány – cikksorozatunk második részét olvashatják.
Kósa András
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottsága hívja meg Horváth András egykori adóellenőrt, aki szerint nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
MTI
Hivatalosan is Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje, miután a szocialisták elnöksége szerdán egyhangúlag támogatta a fővárosi frakcióvezető jelölését - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök.
MTI
Álcivil liberóként, egyben drogos pesti firkászként úgy gondolom, hogy nyugodtan alá lehet íratni a jobbikosokkal bármilyen kezdeményezést, ha az milliárdos sikkasztások kivizsgálásáról szól. Az a politikus, aki efféle megfontolásokból százmilliárdokat hagy veszni, az nem alkalmas semmire.