A Fidesz elítéli az MSZP-s nyilatkozatot
A Fidesz elítéli az MSZP nyilatkozatát, miszerint a regisztráció a demokrácia halálát jelenti.
A Fidesz elítéli az MSZP nyilatkozatát, miszerint a regisztráció a demokrácia halálát jelenti.
MTI
Az MSZP véleménye szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felállításával és a "feleslegesen központosító oktatáspolitikával" a Fidesz a korábbinál jóval drágább, de sokkal rosszabb minőségű rendszert hoz létre - írta az MSZP közlemény.
MTI
Az MSZP szerint november 4-e mának szóló üzenete, hogy bár ideig-óráig győztesnek érezheti magát egy hatalom, a magyarok szabadság és demokrácia iránti vágyát végérvényesen elfojtani nem lehet.
MTI
Az MSZP országos körútra indul - jelentette be Molnár Zsolt sajtótájékoztatón
MTI
Az MSZP-ben állítólag feszültséget okozott, hogy a választmányi elnök a volt kormányfővel tárgyalt, a hírek szerint egy Mesterházy Attila után korszakról is.
hvg.hu
Bárándy Gergely (MSZP) sajnálja, hogy bunkónak nevezte Szakács Imrét (Fidesz), ugyanakkor úgy véli: amikor egy képviselő hazugnak nevez egy másikat, az kimondva, kimondatlanul, bunkóság. A Fidesz szóvivője szerint viszont Bárándy Gergely az, aki nem mondott igazat, ezért elvárt volna tőle egy bocsánatkérést.
MTI
Kossuth Lászlónak szíve joga azt kérni, hogy ne sajátítsa ki az MSZP a Kossuth-címert - mondta Korózs Lajos szocialista politikus, aki ezzel együtt is kitart amellett, hogy viselni fogja ezt a jelképet.
MTI
Az MSZP szerint nincs rá biztosíték, hogy nőni fog az ellátás összege annak az egymillió embernek az esetében, akik január 1-je óta nyugdíj helyett szociális ellátást kapnak.
MTI
Az MSZP arra reagált, hogy a Hajdúdorogi Újság kiretusálta a gyerekek háta mögül a város szocialista polgármesterét egy fotóról.
MTI-OS
A leghatározottabban tiltakozik a Kossuth-család, amiért Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-án arra szólította fel híveit, hogy legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt "az új köztársaság megszületésének napjáig" - írta a Magyar Nemzet szerdán.
MTI
A közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja - válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.
MTI
A digitális átállással összefüggő törvények módosításáról szóló kormánypárti javaslat korrigálását sürgeti az MSZP azzal összefüggésben, hogy szerinte az előterjesztés aggályos adatkezelési és -feldolgozási szabályokat rögzít.
MTI
Az MSZP szerint nem nőtt érdemben a foglalkoztatottság, a növekedés nagyrészt a közfoglalkoztatás kiterjesztése miatt következett be.
MTI
Nem vesz részt a fővárosi járási hivatalokról szóló megállapodás keddi aláírási ünnepségén a három szocialista vezetésű kerület.
MTI
Csige Tamás eltűnt a mosolygó gyerekek mögül a hajdúdorogi helyi újságban közölt képen - adta hírül a Nol.hu. A szocialista polgármester egy fideszes többségű képviselő-testület élén áll.
hvg.hu
Pörzse Sándor jobbikos képviselő firtatta az MSZP-s Steiner Pál származását még szeptemberben. Utóbbi "izzadtságszagú bunkóságnak" tartja Pörzse megszólalását - adta hírül az Atv.hu.
hvg.hu
Bajnai Gordon két eredményre számít. Az egyik, hogy az eddig összeadhatatlan demokratikus ellenzéki szavazatok végre ténylegesen egybegyűjthetővé válnának. Ez önmagában is javítaná ennek az oldalnak a versenyképességét. A másik, hogy megszólíthatónak véli a "közepet": balközép, liberálisok, jobbközép - hol hallottuk ezt utoljára?
Lakner Zoltán
Tiszavasváriban a Jobbik két év után ismét győzött. Az eredmény hatalmas kudarc mind a Fidesznek, mind a baloldali ellenzéknek - de a választás napján a mindenben a "Fidesz-fasizmus" kiteljesedését látó értelmiségnek is sikerült levizsgáznia. Lássuk, hogyan.
-ha
A múlt hétvégi három időközi önkormányzati választás eredménye azt mutatja, semmiféle politikai trendváltás nem történt az országban - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke.
MTI
Az MSZP politikusai néhány héten belül országjárásba kezdenek, hogy megismertessék az emberekkel az előzetes regisztráció szabályait, és feliratkozásra buzdítsák őket.
MTI