Csapból is folyik az ellenzéki összefogás, mióta Bajnai Gordon visszatért a pártpolitikába. Az Együtt 2014 potenciális szövetségesei húzódoznak, a lelkes felajánlkozókat ellenben diplomatikusan elhárítják az alapítók. Az olajfát még nem látni, de állítólag a tüskés bozótoson túl már az következik.

Az előző részekben történt

Az ellenzéki szappanopera azzal kezdődött, hogy a Fidesz kétharmadot szerzett, majd azzal folytatódott, hogy a kormánypárt megcáfolta mindazok naiv várakozását, akik konstruktív országépítést vártak tőle. 2010 tavaszán nem annyira a Fidesz 2,7 millió megszerzett voksa jelentett igazi változást - közel ennyit szerzett az MSZP és az SZDSZ négy és nyolc évvel korábban -, hanem a baloldali-liberális pólus megroppanása. A Fidesz országlásának módszerei és következményei nyomán "az egyik kutya, másik eb" típusú vélekedések elvesztették értelmüket. Olyasmi, amit a Fidesz csinál, nem történt 1990 óta.

A demokratikus ellenzék munkacím alatt futó szervezetek eltérő ambícióval és eltérő eredményekkel vétették magukat észre az elmúlt harminc hónapban. A Milla, amely mostanában vált tüntetésszervező projektszervezetből egyesületté, rendszeresen alkalmat teremtett a kormányellenesség vállalására. Az LMP új baloldali pólust igyekezett létrehozni, ám jelenleg körülbelül ott tart a támogatottsága, mint 2010 tavaszán. Az MSZP akkori egymilliós támogatottsági szintjét más ellenzéki szervezetek megközelíteni se tudták, a szocialisták viszont visszaszereztek nagyjából háromszázezer szavazót. A Demokratikus Koalíció rendületlenül küzd a páriaszerep ellen. Kicsiny, de stabil és aktív támogatói köre tűzön-vízen át kitart Gyurcsány Ferenc mellett. Megjelentek továbbá új, s még újabb szervezetek, amelyek küzdenek az országos szervezetépítés nehézségeivel.

Ellenzéki érdekek

Ha az a cél, hogy 2014-ben legyen kormányváltás, éspedig demokratikus erők hajtsák azt végre a fenntartható kormányzás reményében, akkor jelenleg két alapvető érdek azonosítható. Az egyik, hogy növekedjen a választói aktivitás, tehát ma még passzív szavazók bevonására van szükség, mégpedig nagy számban. A másik alapvető érdek, hogy az aktív ellenzéki szavazók találkozni tudjanak a szavazókörökben. Addig is az egyirányú választói magatartás esélyének fenntartása lehet közös cél. Például, ha ellenzékiek ordítoznak egymással a tévében, akkor egymás pártját/mozgalmát és egymás támogatóit egyaránt megrémíthetik. Ez akkor is baj, ha formális szövetséget akarnak kötni, de akkor is, ha csak egymás szavazóira pályáznak.

A 2014-es versengés legfontosabb dimenziója a kormányváltás. Ehhez idővel el kell dönteni, ki kivel hajlandó egy levegőt szívni. A másik fontos kormányváltás-tényező: a komolyan vehetőség. Vezetők, jelöltek, szervezettség, aktivisták, médiafelület nélkül nem fog ez menni.

A versengés második dimenziója a kormányképesség. Igaz, kompetencia-ügyben a Fidesz mélyre tette a lécet, szinte át is lehet lépni. Mégiscsak kellene azonban valamilyen program. S mielőtt bárki azzal jönne, hogy a választók nem olvasnak programokat, rögzítsük: a választóknak valamitől csak el kell hinniük, hogy az ország talán még működtethető. Ezen túlmenően pedig nem elsősorban a választóknak van szükségük programra, hanem a politikusoknak, hogy kritikus pillanatokban tudják, mit tegyenek.

A harmadik dimenzió 1990-2010 meghaladása. Bár - szerintem - 2010 óta sokkal rosszabb a helyzet, mint előtte volt, azért a foglalkoztatási válság bizony negyedszázados, a létminimum alatt ha nem is négy-, de hárommillióan éltek még a gazdasági konjunktúra időszakában is, és a választók demokráciával való elégedettsége korábban sem ostromolta még az etyeki dombokat se. Visszatérést hirdetni tehát botorság lenne. Ráadásul a válság és a Fidesz-kormányzás következtében a hátunk mögött már nincs is semmi. Attól, hogy Orbán rossz válaszokat ad az új idők új kérdéseire, attól még ezek a kérdések léteznek.

A kormányváltás feltételeinek teljesítése nélkül a másik két dimenzió nem is létezik. Ám minél nagyobb az előrelépés a kormányképesség és a jövőkép ügyében, annál könnyebb lesz kiolvasztani a mélyhűtött demokratikus ellenzéki szavazókat.

Együtt reménykedők

Hovatovább a repülősó után kapkod az ellenzéki média és értelmiség egy része Bajnai Gordon visszatérése láttán. Az ismétlődő ájulási jelenetek eszünkbe juttathatják, micsoda rajongás övezte Gyurcsány Ferencet 2004-től kezdve, s hogy aztán a rajongói kör miként zárult rá a miniszterelnökre. Ezzel együtt vitathatatlan, hogy Bajnaiék jól számoltak a médiaadottságokkal: elárasztottak minden fórumot.

Ennek oka nyilván az, hogy a Fidesz kihívójának szerepe nem kelt el végérvényesen. A szavazói passzivitás ijesztő mértékű, bár azért nem példa nélküli a ciklus közepén. Kétségtelen, hogy a váltópárt szerepe megüresedett; ez a centrális politikai erőtér lényege. Az MSZP igyekszik visszajutni e pozícióba, de még nem ért oda, az új pártok építkeznek, de még csak a földszintnél tartanak. Aggasztó lehet az ellenzéki választók számára, hogy az ellenzéki szervezetek nem akarnak együttműködni, inkább mindegyik ki akarja nőni a másikat. Ennél már csak az aggaszt jobban más ellenzéki szavazókat, hogy pártjuk esetleg mégis együttműködik majd néhány nemkívánatos másikkal.

Bajnai Gordon ezt a helyzetet igyekszik feloldani, nyilván oly módon, hogy ez neki is jó legyen. Keresett egy bejáratott civil felületet, amely legitimálja őt az "1990-2010 meghaladása" dimenzióban. Ezen a bázison választási pártot alapított, amelynek csatlakozási feltételei - programot és szavazókat kell hozni - a parlamenti demokratikus ellenzéki erőkre szabottak. Bajnai és helyettese, Szigetvári Viktor túláradó udvariassággal méltatják az MSZP és az LMP programját, hogy azok minél kevésbé léphessenek el a csatlakozás elől. Bajnai hangsúlyozza: a csatlakozók megőrizhetik arcukat. Az MSZP-t súlyának megfelelően kezelnék. Az LMP számára soha ilyen alacsony nem volt a szövetséghez csatlakozás politikai költsége. Ugyanis nem az MSZP-vel, pláne Gyurcsánnyal kellene boltolni, hanem azzal a Bajnaival, aki mellett ott áll a Milla és a Szolidaritás, az LMP nyári szövetségépítési kísérletének partnerei.

A volt miniszterelnök két eredményre számít. Az egyik, hogy az eddig összeadhatatlan demokratikus ellenzéki szavazatok végre ténylegesen egybegyűjthetővé válnának. Ez önmagában is javítaná ennek az oldalnak a versenyképességét. A másik, hogy megszólíthatónak véli a "közepet": balközép, liberálisok, jobbközép - hol hallottuk ezt utoljára? Ez biztosíthatja azt az egymillió pluszvoksot, ami a kétharmados kormányváltáshoz bizony még tényleg hiányzik.

Gyarapítás vagy újrafelosztás

A problémák ott kezdődnek, hogy Bajnai Gordon Haza és Haladás Egyesületében csak baloldali-liberális vagy kifejezetten MSZP-s kötődésű értelmiségiek, valamint saját kormányának egykori kulcsfigurái találhatók. Ebből egyelőre nem látszik a jobbközépre nyitás realitása. A közép újjáélesztése, vagy inkább úgy mondanám, a szakadék jobbra tolása valóban alapfeltétele az ellenzék győzelmének. Ám erősen kérdéses, hogy ennek kimondásán túl lesz-e erre képesség.

Megfordítva e problémát szintén felmerül egy kérdés. Ha a "középszavazó" valóban jönni akar, szavazni akar, akkor a választáshoz közeledve amúgy is növekedne a választói aktivitás. Az MSZP és az LMP pontosan arra számít, hogy ha 2013 őszétől elindul a kampány, akkor az aktivizálódó szavazókat ők is be tudnák gyűjteni. Ezért, finoman szólva, nem sietik el a szövetkezést.

Az sem fokozza érdeklődésüket, hogy Bajnai Gordon álláspontja: "az olajfa én vagyok". Az Együtt 2014 ugyanis nem áll be más mögé, csakis hozzá lehet csatlakozni. Ez a választásipárt-koncepció értelme. Másfelől azonban az sem lehetetlen, hogy az Együtt 2014 bizonyos szervezetek választási pártjává váljon, amely aztán más pártokkal köt olyan szövetséget, amely megfelel a választási törvény logikájának. Az LMP kincsként őrzi függetlenségét. Az MSZP büszke arra, hogy elhalálozás helyett növelte támogatottságát. Mindketten fenntartják maguknak a jogot, különösen az MSZP, hogy ha ernyőpártra lesz szükség, akkor ezt az ernyőt ők tartsák a többiek fölé. Akármit is gondoljunk ezekről az ambíciókról, az előre rögzített és nyilvánosan megüzent szabályok nem fogják növelni a szövetségkötési kedvet. Ehhez a problémához képest mellékszál Juhász Péter valamennyi izgalmas nyilatkozata.

Az sem mindegy, hogy az Együtt 2014 valójában mennyire engedné megőrizni a csatlakozó pártok identitását, vagy mennyire válna olvasztótégellyé. Utóbbi verzió könnyebbé tenné a kormányzást, mert nem kismillió töredékérdeket kellene összehangolni a választási győzelem után. A beolvadás kilátása azonban magát a csatlakozásról szóló döntést teszi rendkívül nehézzé. Főként, ha az érintettek úgy érzik: nem muszáj ezt tenniük, van más út.

A 2014-es kormányváltás-rezsimváltás nagyrészt azon múlik, hogy az Együtt 2014 (vagy bárki más) tényleg megtalálja-e a közepet, s tényleg bevonzza-e a ma még passzív szavazókat. Ha a középszavazók felkutatása sikerrel jár, vagy egyszerűen "csak" sikerül hihetővé tenni a kormányváltás reményét és értelmét, akkor akár mindenki rákényszerülhet a szövetségkötésre. Egyúttal érdemes is lenne szövetkezni, mert az út végén a biztos győzelem állna. Amennyiben viszont nem lehet aktivizálni a szavazókat, vagy legalábbis az Együtt 2014 nem képes erre, akkor csakis a meglévő szavazók újrafelosztása lehet a tét. Mintha egy pohár vizet töltenének át egy másik pohárba. Ha az Együtt 2014 kiszervezi más pártok bázisát, az Bajnai Gordon tartós politikai jelenlétét megalapozhatja (s akkor ez igazából Együtt 2018...), ám a 2014-es ellenzéki győzelmet aligha.

(A szerző politikai tanácsadó. Cége többek között a Magyar Szocialista Párttól is kap megbízásokat.)