#MSZP

MSZP: semmiben sem sikerült megegyezni Brüsszelben

Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor és José Manuel Barroso EB-elnök keddi találkozójáról szóló kormányzati bejelentésekre: az MSZP szerint semmiben sem sikerült megegyezni, a Jobbik szerint Orbán újra meghátrált és engedményeket tett, az LMP pedig azt közölte, az Európai Bizottság holnapi döntése erősítheti meg vagy cáfolhatja Orbán Viktor.








Schmitt Pál 136 doktort hagyott a T. Házban

Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumbotrányát követően fokozott érdeklődés tapasztalható a közélet egyes szereplőinek szakdolgozatai, disszertációi iránt. Összegyűjtöttük, ki miben doktor a parlamentben. A képviselők között akad olyan, aki tudatosan nem használja a címét, de olyan is, aki életrajzában két külön címként tünteti fel doktoriját, pedig csak egyszer védte meg, és olyan is, aki – közel azonos című két dolgozattal – két PhD-fokozatot is szerzett.



AZ MSZP levelet ír az Európa Tanácsnak

Nyílt levelet ír szombaton az Európa Tanács (ET) főtitkárának az MSZP; Thorbjorn Jaglandot arról kérdezik, hogy az általa irányított testület szerint elfogadható-e az, amit a kormány a Velencei Bizottság által felvetett vitás kérdésekben tesz – jelentette be az MSZP választmányi ülése alatt tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila. A testület megerősítette a szocialista frakció döntését, amely szerint képviselőik nem vesznek részt a köztársasági elnök választásban.




"Fidesz Zrt." - beszólt az MSZP Simicskáéknak

Politikai és gazdasági "üzletágakat" működtető vállalathoz hasonlította a Fideszt az ellenzéki MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, pártja nevében felszólítva a "Fidesz Zrt."-t, hogy hagyjon fel a magyar nép kifosztásával.


Hangfelvétel: polgárháborúra készül a Jobbik?

Egy esetleges polgárháborúban latolgatja nyerési esélyeiket Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár több társával az atv.hu-n megjelent hangfelvétel szerint. Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke csütörtökön délután azt közölte: április 20-a, péntek reggel fél kilencre öszehívta a bizottságot egy rendkívüli ülésre a téma megvitatására.


Elkezdődött Wieszt János pere

Megkezdődött a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának egykori elnöke, Wieszt János elleni per szerdán első fokon a Fővárosi Törvényszéken. A volt szocialista politikust fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja az ügyészség.



Orbánt a Gazprom-találkozóról kérdezi az MSZP

Az MSZP azt szeretné tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szóba hozta-e a magyar lakossági gázellátás biztonsága érdekében kulcsfontosságú, ám 2015-ben lejáró földgázimport-szerződés megújítását a Gazprom vezérigazgatójával folytatott keddi tárgyaláson.


MSZP: Matolcsytól meg kell válni

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek a kormányátalakítás során Matolcsy György gazdasági minisztertől kellene megválnia, mert a tárcavezető már túl sok kárt okozott az országnak az elmúlt két évben - mondta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.