szerző:
MTI

Az MSZP szerint a kormány "igazságtalan és szegényellenes politikája" az oktatás területén is tapasztalható például a tankötelezettség korhatárának leszállításában, vagy az államilag finanszírozott jogi képzés megszüntetésében.

A kabinet egy új nemesség létrehozásán fáradozik, a szegényeknek pedig cselédsorsot szán - mondta Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton. Az ellenzéki politikus ezzel összefüggésben kifogásolta a tankötelezettség korhatárának csökkentését, ami szerinte a "jövő tanulatlan cselédjeit" neveli ki, azokat, akiken majd a gazdagok "hízhatnak", uralkodhatnak. Mint mondta, egy módosító javaslat révén hamarosan valóra válhat Orbán Viktor miniszterelnök elképzelése, aki korábban arról beszélt, nem tartja ördögtől valónak a 15 éves kortól történő foglalkoztatást.

Kiemelte továbbá, hogy az MSZP felháborodással fogadta a testi fenyítésre is jogosult iskolai őrök kinevezésének ötletét. Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, meggyőződésük, hogy az iskolákban semmilyen erőszakszervezetnek sincs helye, ezért arra kérik a kormányt, tegye világossá, nem tervezi ilyen intézmény létrehozását.

A sajtótájékoztatóan szintén részt vevő Kunhalmi Ágnes az államilag finanszírozott jogászképzés megszüntetése ellen emelte fel szavát. Az MSZP másik elnökségi tagja szerint azért is elfogadhatatlan lenne ez a lépés, mert így a jövőben csak a társadalom egy szűk rétege előtt állna nyitva a jogászi pálya. Mint mondta, egy ilyen rendszerben Orbán Viktor sem lehetett volna jogász.

Kunhalmi Ágnes emellett hangot adott a Corvinus Egyetem bezárására vonatkozó félelmüknek is. A politikus úgy tudja, a kormány a hallgatók és a közvélemény korábbi nyomása ellenére most újra az intézmény megszüntetését tervezi. Az MSZP elnökségi tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyébként elkerülhetetlen felsőoktatási reformot az "ország egyik legjobb egyetemén" kezdjék.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz

Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz

Logót vált a Volkswagen

Logót vált a Volkswagen

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

A Fidesz üdvözli a Fidesz-kormány nyugdíjasoknak adott 9000 forintját

A Fidesz üdvözli a Fidesz-kormány nyugdíjasoknak adott 9000 forintját

21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!