Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#munkaerő-tartalék

Kovács Gábor hvg360

Hivatalos: a kormány még 500 ezer munkahelyet akar – öregeknek, fiataloknak és vendégmunkásoknak

Az uniós túlzottdeficit-eljárásban beadott költségvetési terv szerint a magyar kormány 500 ezer új munkahellyel számol 2030-ra. Addigra a munkaerőtartalék optimista számítás szerint is csak 250 ezer fő lesz, tehát vendégmunkások nélkül nem lehet majd betölteni az új munkahelyeket. A kormány a 20-64 éves korcsoportban nem számít a foglalkoztatottak számának érdemi növekedésére, így a fiatalok és az idősebbek (főleg nők) töltenék be az új állásokat.

MTI Gazdaság

Újabb baljós adat érkezett a magyar munkaerőpiacról

A közfoglalkoztatottakkal kiegészített munkaerő-tartalék 2016-ban 9 százalék volt a 15-74 éves korosztály népességéhez viszonyítva, ez jelentős csökkenés a 2014-es 11,3 százalékhoz képest – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Megpróbáltam úgy meghalni, mint Sarah Bernhardt – interjú a francia sztárral, aki a színpadok istennőjét alakítja

Megpróbáltam úgy meghalni, mint Sarah Bernhardt – interjú a francia sztárral, aki a színpadok istennőjét alakítja

Maximumon pörgő fekete lyukakkal lehetett tele a világegyetem az ősrobbanás után

Maximumon pörgő fekete lyukakkal lehetett tele a világegyetem az ősrobbanás után

Tiborcz ingatlanos üzlettársa Budapest kiemelt helyén kap újabb szerepet

Tiborcz ingatlanos üzlettársa Budapest kiemelt helyén kap újabb szerepet

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

Az Erdős Péterről jelentő ügynök lemaffiózózta, veszélyes elemnek tartotta a mindenható popcézárt

Az Erdős Péterről jelentő ügynök lemaffiózózta, veszélyes elemnek tartotta a mindenható popcézárt

Tóta W. Árpád: Az ellenzéknek feladata előlépni mint leendő kormány. Megígérni, hogy te, meg te és te is ülni fogsz

Tóta W. Árpád: Az ellenzéknek feladata előlépni mint leendő kormány. Megígérni, hogy te, meg te és te is ülni fogsz

Azzal vádolnak kollégái egy rendőrfőnököt, hogy Viagrát tett az irodai kávéba, és a padlóra ürített

Azzal vádolnak kollégái egy rendőrfőnököt, hogy Viagrát tett az irodai kávéba, és a padlóra ürített

Feltámadt a Nissan: itt az új Micra, Leaf és Juke

Feltámadt a Nissan: itt az új Micra, Leaf és Juke

Több mint 1400 embert tartóztattak le eddig Törökországban, így is tömegek vonultak ismét az utcákra

Több mint 1400 embert tartóztattak le eddig Törökországban, így is tömegek vonultak ismét az utcákra

A címlapról ajánljuk