Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közfoglalkoztatottakkal kiegészített munkaerő-tartalék 2016-ban 9 százalék volt a 15-74 éves korosztály népességéhez viszonyítva, ez jelentős csökkenés a 2014-es 11,3 százalékhoz képest – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
A legtöbb kihasználatlan munkaerő Kelet-Magyarországon van: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében arányuk 20,3 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15,2 százalék, Hajdú-Biharban 14,4 százalék.
A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében (3,1 százalék), Pest megyében (3,9) és Vas megyében (4,3) mérték.
A 135 ezer inaktív 44 százaléka gondolja úgy, hogy ha keresne, sem találna munkát.
Az elmúlt években a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac feszessé válása segítette az álláskeresőket. Elsősorban a magasabb végzettségűek tudtak elhelyezkedni, így a jelenlegi munkaerő-tartalék összetétele kedvezőtlenebb, mint korábban.
A KSH tanulmánya szerint ahhoz, hogy javuljon a dolgozni vágyók helyzete, létfontosságú lenne képzések indítása.
Másik megoldás lehet, ha a keleti országrészből a fejlettebb megyékbe áramlana a kihasználatlan munkaerő, ezt azonban gátolja, hogy az ottani drágább lakhatást nem fedezi az ott kapott magasabb bér.
Bár a kormány lakhatási támogatással segíti a munkaerő mobilitását, sokan mégis inkább a külföldi munkát választják – tette hozzá a VG.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.