Mikor kell még idén szombaton dolgoznunk?
Idén még két szombat lesz munkanap.
Kivehet-e szabadságot a próbaidő alatt? Tovább kell-e dolgoznia a dohányzó kollégáknak? Utánajártunk a D.A.S. Jogszerviz szakértőjének a segítségével, mik a leggyakoribb munkajogi tévhitek.
Idén az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk.
December 15. az év utolsó szombati munkanapja. Ezen a hétvégén a szombati nappal ledolgozzuk a december 24.-i hétfői napot.
Az új Mt. átírja a munkaidővel kapcsolatos szabályozást, így akár az is előfordulhat, hogy többen dolgoznak karácsony első napjának hajnalán jövőre, mint idén - írja az ado.hu.
Aki csak teheti, lecsúsztatja, szabadságnak veszi ki az irodai munkakörökben a szombati munkanapot, ám akik bemennek, azok egy része is inkább csak a neten szörfözik, a kollégákkal beszélget, vagy éppen leveleit rendezgeti. A legtöbb helyen kora délután hazaengedik a dolgozókat - derül ki a Banknegyed Vállalkozói Központ felméréséből.
Európai összehasonlításban igencsak fura az a helyzet, hogy hazánkban a hétközbenre, keddre és csütörtökre eső ünnepnapok előtti, utáni munkanapokat "ledolgozós" szombatokkal váltjuk ki. A munkába járók számára komoly felüdülést jelentenek a négynapos hétvégék, a gazdasági teljesítmény szempontjából pedig alig lehet hatása a szombati munkanapoknak, kiegyenlítődhetnek a pozitív és negatív hatások.
Ha eddig még nem volt, hamarosan biztos kivesz egy hosszabb szabadságot, hogy elutazzon, pihenjen. Ám nem csupán a nyaralást kell megtervezni, hanem azt is, hogy utána hogy veszi fel újra a munka ritmusát.
A nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete szerint 2013-ban várhatóan csak egy négynapos hétvége lesz, több ünnepnap viszont hétköznapra esik, így „nem vesznek el”.
Idén is megosztott volt Bosznia-Hercegovinában a függetlenség napja: a bosnyákok és a horvátok immár 20. éve állami ünnepként emlékeztek meg az évfordulóról, a boszniai szerbek számára azonban a csütörtök munkanap maradt. Bosznia-Hercegovinában 1992. február 29-én és március 1-jén tartottak a függetlenségről szóló népszavazást, amelyet a boszniai szerbek bojkottáltak.
Szombaton és vasárnap is munkanap lesz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, mert a kormány megcsúszott a sarkalatos törvények megírásával - írja az Index.
Munkanap lesz szombaton, így változik a közösségi közlekedés rendje. A fővárosban a parkolásért is fizetni kell majd.
Változik a vonatok közlekedési rendje a november 5-ei szombati munkanap-áthelyezés miatt - közölte a vasúttársaság csütörtökön.
Egy nappal előre kívánják állítani a szamoai órákat, hogy a Csendes-óceán délnyugati részén található ország ezzel is közelebb kerüljön legfontosabb ázsiai és ausztráliai külkereskedelmi partnereihez.
A felmondási idő naptári napot jelent, nem munkanapot.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett.
A vonatok március 18-án pénteken a munkanapi, március 19-én szombaton pedig a pénteki menetrend szerint közlekednek. Ezután a már megszokott rend szerint járnak majd a szerelvények.
A jövő évben egyetlen négynapos hétvége sem lesz, 2010-ben csak a karácsonyestét kell majd ledolgozni. Rövidesen azonban végleg megszűnnek majd a munkanap-átrendezések.
Változik a MÁV menetrendje a hétvégén amiatt, hogy december 19-e, szombat munkanap lesz.
Kit és milyen esetben illetnek meg munkaszüneti és szabadnapok? Közös megegyezéssel távoztam létszámleépítés miatt a munkahelyemről, ez hátrányosan érinthet az álláskeresésnél? Közalkalmazottként kérhetem a munkaviszonyom felmentéssel történő megszüntetését? Olvasóink kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.