#munkanélküli

Kevesebb új állás, kevesebb álláskereső volt júliusban
 

Kevesebb új állás, kevesebb álláskereső volt júliusban

A munkáltatók júliusban kevesebb új állást jelentettek be mint az előző hónapban, de a szezonálisan kiigazított adatok szerint kissé még így is csökkent az álláskeresők száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

MTI MTI

Egymillió betöltetlen állás van Németországban
 

Egymillió betöltetlen állás van Németországban

Az idei második negyedévben összesen 974 ezer állásra vártak jelentkezőket, ami 190 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A 82 millió lakosú ország nyugati részén 815 ezer, míg keleten – a volt NDK területén – 160 ezer betöltetlen állás volt az április-júniusi időszakban – mutatta ki az állami munkaügyi ügynökség kutatóintézete (IAB).

MTI MTI

Hol a legrosszabb a fiatal munkavállalók helyzete?
 

Hol a legrosszabb a fiatal munkavállalók helyzete?

Míg Nagy-Britanniában minden ötödik 16-24 év közötti fiatal munkanélküli, addig ez az arány Spanyolrszágban jóval magasabb: az e korosztályba tartozók 44,3 százalékának nincs állása - derül ki egy felmérésből, amelyet a Telegraph Online is ismertetett.

hvg.hu hvg.hu


Higannyal akarta megölni magát egy bolgár munkanélküli
 

Higannyal akarta megölni magát egy bolgár munkanélküli

Patkányméreggel és higannyal kísérelt meg szerdán öngyilkosságot egy munkanélküliség ellen tiltakozó bolgár férfi, szófiai kormányzati hivatalok előtt - tudatta a bolgár közszolgálati rádió. A férfit kritikus állapotban szállították kórházba.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH



 

"Nem kap szociális segélyt, aki legaláb 30 napot nem dolgozik"

Aki munkaképes és jövőre legalább 30 igazolt munkanapot nem dolgozik le, annak 2012-ben semmiféle juttatás nem jár – jelentette be Ózdon, a Bolyai Farkas Szakképző Iskolában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára,. Az államtitkár egy új, 120 millió forint értékű CNC labor átadásán vett részt, a beruházást uniós pénzek finanszírozták.


Diplomával utcaseprőként: hol dolgoznak a közmunkások?
 

Diplomával utcaseprőként: hol dolgoznak a közmunkások?

Irodai alkalmazottként, gyermekfelügyelőként és pedagógusasszisztensként dolgozik a diplomás közmunkások zöme – legalábbis a Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint. Az Eduline által megkérdezett megyei munkaügyi központokban találkoztak már olyan pályakezdőkkel is, akik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel szemeteszsákokat számlálnak, takarítanak vagy segédmunkát végeznek.

eduline.hu eduline.hu



Új közmunkaprogramot indított a kormány
 

Új közmunkaprogramot indított a kormány

Magánerdőkben indult közmunkaprogram, a Nemzetgazdasági Minisztérium 710 millió forintos támogatásával mintegy 800 állástalan ember jutott munkalehetőséghez - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

MTI MTI

A KSH visszavont munkanélküliségi adatai
 

A KSH visszavont munkanélküliségi adatai

A munkanélküliségi ráta 2010. december és 2011. február között 11,5 százalékra nőtt a megelőző időszaki 11,2 és az egy évvel korábbi 11,4 százalékról, miközben a munkanélküliek száma 2,2 százalékkal, 489 ezer főre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH kora délután a reggel közölt adatokat visszavonta.

MTI MTI


Több a munkanélküli Somogy megyében
 

Több a munkanélküli Somogy megyében

Somogyban több mint 6 százalékkal, összesen mintegy 1500-zal nőtt a munkanélküliek száma az elmúlt hónapban, ugyanakkor a regisztrált létszám 4,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ.

MTI MTI



Hárommillió alatt a német munkanélküliek száma
 

Hárommillió alatt a német munkanélküliek száma

A munkanélküliek száma októberben 3 millió alá süllyedt Németországban - jelentette be Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter. A szezonális hatásoktól megtisztított munkanélküliségi ráta a szeptemberi 7,5-ről 7,4 százalékra csökkent.

MTI MTI

Kikre vadásznak a cégek?
 

Kikre vadásznak a cégek?

Idén több mint száz kiállító állás- és képzési ajánlatai közül válogathattak, akik kilátogattak az őszi HVG Állásbörze Országos Képzési és Karriernapokra október 7-8-án a Syma csarnokba. A rendezvényen a – hagyományosan – felsőoktatási intézmények, munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel, valamint tanácsadással foglalkozó cégek, bankok és nagyvállalatok képviseltették magukat.

hvg.hu hvg.hu

Kevesebb a munkanélküli Észak-Magyarországon
 

Kevesebb a munkanélküli Észak-Magyarországon

Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az Észak-magyarországi régióban augusztusban a megelőző hónaphoz képest, a térség három megyéjében az év nyolcadik hónapjában közel 103 ezer munkanélkülit tartottak nyilván - tette közzé augusztusi adatait a régió munkaügyi központja.

MTI MTI