Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mágnesszalagok

MTI Itthon

Ügynökakták: sok olyan embert véd még államtitok, akiket már nem kellene

Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták. Ha megkapják a mágnesszalagokat, akkor azonosíthatók lesznek az eddig csak fedőnéven ismert ügynökök. Kónyáné Kutrucz Katalin, a levéltár főigazgató-helyettese szerint nem jó ötlet nyilvánosságra hozni a hálózati nyilvántartást.

MLF Itthon

Elfojtás, hazugság, halogatás - kétszázezer besúgó országa

Nemcsak a politikát és a rendszerváltás utáni kormányokat, hanem a társadalmat sem érdekli a múlt, az ügynökügy - hangzott el egy konferencián, pedig negyven év alatt közel 200 ezer beszervezés történt. Sokan a rendszerváltás heteiben is írtak jelentéseket. A történészek hazugnak tartják a kutatást nehezítő jelenlegi szabályozást, amely szerintük a volt besúgóknak kedvez. A jelen lévő államtitkár nem akarta elárulni, a kormány milyen lépéseket tesz az ügynölmúlt feltárására.

Tossenberger Adél Itthon

Visszatáncolt a kormány: húzódik a rejtélyes szalagok ügye

Mégsem vihetik haza az egykori megfigyeltek a róluk szóló, a pártállami rendszerben született ügynöki jelentések eredeti példányát, miután a kormány visszavonta erre vonatkozó határozatát. Az igazságügyi tárca szerint ez nem az eredeti tervek tökéletlenségének az elismerése, egyszerűen csak belátták: részletesebb szakmai vitára van szükség. Az ügynöklistákat tartalmazó mágnesszalagok adatainak feldolgozása is megrekedt, a minisztérium szerint a közeljövőben nem is tervezik, hogy előveszik a kérdést.

MTI/Népszava Itthon

A Kenedi-bizottság ma kitálal

Átadta Orbán Viktor kormányfőnek a jelentését a mágnesszalagok adatainak kezelését ellenőrző Kenedi-bizottság, és annak főbb elemeit szerdán nyilvánosságra is hozza – tudta meg a Népszava.

MTI Itthon

Kutathatók lesznek az állam ügynökeinek adatai

Megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása és az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz - többek között ezt tartalmazza az állambiztonsági szolgálatok mágnesszalagra rögzített adatbázisaiban található adatok felülvizsgálatáról szóló, most megjelent kormányrendelet.

hvg.hu Itthon

NBH-s mágnesszalagok: Bajnai a civilekben bízik

Egy nemzet önbecsüléséhez kell az önismeret - kezdte mai sajtótájékoztatóját Bajnai Gordon. A Nemzetbiztonsági Hivatal mágnesszalagjainak feldolgozását felügyelő civil bizottságot ismertető miniszterelnök azt mondta: a titkosszolgálatot érintő "fehér folt makacsnak bizonyult", de most minden korábbinál szélesebbre tárják az ajtót a történészek és kutatók előtt.

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

Indul a megismételt román elnökválasztáson az érvénytelenített voksoláson taroló Calin Georgescu

Indul a megismételt román elnökválasztáson az érvénytelenített voksoláson taroló Calin Georgescu

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Svédasszony ebédje a Jokkmokk asztalnál: miért épp a svéd húsgolyó hódította meg a világot?

Svédasszony ebédje a Jokkmokk asztalnál: miért épp a svéd húsgolyó hódította meg a világot?

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között

„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között

A címlapról ajánljuk