Több száz dolgozóját ereszti szélnek a Vice Media
Hiába lett új tulajdonosa az egykor 5,7 milliárt dollárra értékelt médiacégnek, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folytatódott a leépítés.
Hiába lett új tulajdonosa az egykor 5,7 milliárt dollárra értékelt médiacégnek, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folytatódott a leépítés.
Januárban már elmarasztalták a műsort az erőszakos jelenetek miatt, most ismét egy nézői bejelentés miatt vizsgálódott a hatóság.
Deák Dániel a kontextusból kiragadva, a másik fél megkérdezése nélkül használta fel a TheVR névre hallgató influenszerpáros videójának egy részletét. Eleinte Deák azzal védekezett, hogy nem járt el jogtalanul, végül mégis leszedte a kifogásolt tartalmat.
A miniszterelnök sajtófőnöke egy hete nem kommentálja az üzletember állításait.
„Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet” – írta közösségi oldalán Somos András.
Oroszországban a nemkívánatos szervezetek alkalmazottjait bírósági eljárás fenyegeti.
Somos András utólag azt mondta, "hibásan jogászkodott". Az ATV elhatárolódik és szankcionál.
Egy társkereső reality sajtóeseményén derült ki a hír. A Házasság első látásra című "tudományos párkereső realityben" a kiválasztott pár az esküvőjén látja majd egymást először.
A sportriporternek egészségügyi okokból lassítania kell.
Sebestyén és Rákóczi Feri a szerdai adásban hosszan beszélgettek a kegyelembotrány miatt péntekre szervezett tüntetésről, de a Youtube-ra és a Spotify-ra már e nélkül a rész nélkül került fel az adás.
„Egyértelművé tették, hogy meg akarják vásárolni a cégemet” – mondta Varga Zoltán.
A sértett Zsuzsa néni nem kívánt megszólalni a műsorban.
A Mandiner cikke elvileg Novák és Varga „felfelé ívelő” pályáját mutatná be, de az első két oldal arról szól, bezzeg a Gyurcsány-vezette baloldalon semminek nincs következménye.
A cikk nem csak Balog Zoltán püspöknek szúr oda: az egész tábort figyelmezteti, hogy most éberségre van szükség, és árulókat sejtet a saját sorok között.
Arató András azt mondta, sajnálja, hogy az írásával adott a kormánynak egy gumicsontot.
A Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers döntője nézettségi rekordokat döntött.
Az újságíró korábban több vezető pozíciót is betöltött a közmédiában.
Magyarország ismét a címlapra került.