A felújítás alatt is beengedik a turistákat a Colosseumba
Egy hónapon belül megkezdhetik a római Colosseum régóta tervezett helyreállítását. Addig is felújítják a műemléket övező régészeti terület kapuit.
Egy hónapon belül megkezdhetik a római Colosseum régóta tervezett helyreállítását. Addig is felújítják a műemléket övező régészeti terület kapuit.
Civil szervezetek tiltakozása közepette, keddre virradó éjszaka bontani kezdte a bukaresti főpolgármesteri hivatal a műemlékké nyilvánított Hala Matache vásárcsarnokot, amely egy sugárút építésének áll útjában.
Lezárult a tavaly tavasszal tűzkárt szenvedett krasznahorkai vár felújítási munkáinak első szakasza, a műemlék minden épületét ideiglenes tető védi már.
Bírósági viták késleltetik a római Colosseum helyreállítását. Az olasz közigazgatási bíróság január végére halasztotta a döntést arról, mikor kezdődhet el az ókori műemlék restaurálása.
Különböző feliratokat fújtak a szentendrei szerb templom falára, és a belváros egyik emléktábláját is megrongálták az elmúlt két napban ismeretlenek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Emlékparkot építenek Mórahalmon, amely az 1910-es Magyarország ötven fontos műemlékét mutatja be 1:25-ös kicsinyítésében. A 650 millió forintos beruházás 2,1 hektáros területen valósítják meg az EU támogatásával.
Az Eiffel-toronyt találták Európa legértékesebb műemlékének egy olasz tanulmány készítői: az "öreg hölgy" számításaik szerint 435 milliárd eurót ér. Az 1889-ben épült torony Európa leglátogatottabb műemléke, évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel.
Az állami tulajdonban levő ingatlanok eladása is részét képzi az olasz kormány adósságcsökkentő programjának. Közel 350 nagy értékű ingatlant kínálnak a nemzetközi piacon.
Egy értékmentéssel és fémkereskedéssel foglalkozó társaság nyerte meg a szegedi Szőke Tisza gőzösre kiírt ártárgyalást - közölte a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosa szerdán.
Megbillent Szegeden a 95 éves műemlék Szőke Tisza gőzhajó, miután az olvadó jég benyomta az elkorrodálódott, repedésektől hemzsegő oldallemezét, a kajütablakain pedig beömlött a víz. A tulajdonosok felszámolás alatt állnak, bár a hajót még meg lehetne menteni a pusztulástól.
Leégett egy kétlakásos műemlékvilla tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Jogerősen bűnösnek mondta ki műemlékrongálás bűntettében a Szombathelyi Törvényszék azokat a vállalkozókat, akik 2008 tavaszán lebontatták az egykori kőszegi posztógyárat Az épület ideiglenes műemlékvédelmi oltalom alatt állt.
Felháborodást váltott ki Görögországban az egyik konzervatív párti képviselő javaslata, miszerint az országnak a válság leküzdése érdekében bérbe kellene adnia az antik műemlékeket, például az Akropoliszt.
A világörökség körébe tartozó Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéket történeti tájjá nyilvánítja a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Valószínűleg az utóbbi idők heves esőzései miatt omlott össze egy oszlop a világörökség részeként nyilvántartott Pompeji egyik legjobb állapotban lévő épületénél - adta hírül a helyi média.
Százhetvenhárom objektumot nyilvánított egyedi műemlékké, négy területet pedig műemléki jelentőségűvé rendeletében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 13 helyszín részleges vagy teljes védettsége azonban megszűnt – mondta Hammerstein Judit, a tárca kultúráért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió szerint.
Műemlékké nyilvánították a Veszprém-Bakonyszentlászló közötti bakonyi vasútvonalat. Az erről szóló minisztériumi rendelet a Magyar Közlöny augusztus 25-i számában jelent meg.
Teljes egészében restaurálni kell a Bernini híres oszlopcsarnoka övezte vatikáni Szent Péter teret, hogy visszanyerje eredeti, XVII. századi ragyogását.
Műemlék lesz Hitler egykori ukrajnai bunkeréből, a Werwolfból. A döntést heves vita előzte meg, de a Vinnicja megyei önkormányzat elutasította a műemlék létrehozását ellenzők érveit.
Kétmilliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárásokat írt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami tulajdonú ingatlanok és műemlékek helyreállítására.