Megcsinálták a műszívet, ami pontosan úgy dobog, mint az igazi
Amerikai kutatók a sertésszív izomszövetét és egy szilikon alapú puha robotot kombinálva olyan mesterséges szívet alkottak meg, amin az orvosok és orvostanhallgatók is gyakorolhatnak.
Amerikai kutatók a sertésszív izomszövetét és egy szilikon alapú puha robotot kombinálva olyan mesterséges szívet alkottak meg, amin az orvosok és orvostanhallgatók is gyakorolhatnak.
Palasics Kristóf mellett Máthé Dominikra sem számíthat már a tornán Chema Rodriguez szövetségi kapitány.
Vannak műtétek, amelyekre éveket kell várni néhány kórházban. A Belügyminisztérium úgy reagált: csak akkor van kiugróan hosszú várólista, ha a beteg ragaszkodik egy adott kórházhoz és orvoshoz.
A 20 év körüli férfit kórházba szállítását követően azonnal meg is kellett műteni.
Cindy Mullins mindennek ellenére hálás, hogy a vérmérgezés után meg tudták menteni az életét.
A Sztárbox szerencsétlenül járt szereplőjére nagyjából egyhónapos rehabilitáció vár, de végre elindulhat a gyógyulás útján.
Kilencven napon át napi 12 órán keresztül volt bekapcsolva az alanyoknál a Stanford Egyetemen fejlesztett agyi implantátum. Az agysérült betegek teljesítménye átlagosan 32 százalékkal javult.
Több ezer műtétet úgy nem végeztek el, hogy megvolt rá a pénz.
Az exfocista a műsorban elvesztette az eszméletét, utána azt írta, hogy minden rendben van vele. Most azonban kiderült, hogy megsérült a térde.
A színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben sérült meg.
Amerikai sebészek sikerrel hajtották végre egy teljes szemgolyó beültetését, amire korábban még nem volt példa.
Magyarországon többször is kimondták, hogy nincs semmi baja. Ausztriában derült ki, hogy már a belső szerveit is teljesen benőtte az endometriózis.
A Bostoni Gyermekkórházban egy olyan robotot fejlesztettek, amellyel úgy lehet endoszkópos műtétet elvégezni, hogy közben nagy mozgástere marad a sebészeknek. Gyerekek és felnőttek operálása közben is hasznos lehet.
Tíz hónap alatt éri el azt a szintet a mesterséges intelligencia, mint amit egy sebész tíz év alatt – és hamarosan már élesben is segítheti az operációkat a technológia.
A 90. évében járó színész több töréssel, köztük combcsonttöréssel került kórházba, miután vasárnap este elesett svájci otthonában. Vasárnap sürgősen műteni kellett.
Új eszköz segíthet az agytumortól szenvedő betegeknek, valamint az orvosoknak egyaránt: a Brigham and Women’s Hospital által fejlesztett implantátum az egyes gyógyszerek hatásait képes műtétek alatt figyelni.
Bizonyára a Da Vinci nevű sebészeti robot mentette meg a CBC újságírójának az életét, akinek nehezen hozzáférhető daganata volt, amelyet hagyományos műtéti eljárásokkal nem, vagy csak nagyon bonyolult módszerrel lehetett volna műteni.
A nemrég még a Szigeten koncertező Florence Welch a közösségi médiában számolt be róla, hogy megműtötték, de hamarosan folytatja a turnéját.
Válloperációja után a Ferencváros játékosa már otthon gyógyul, a győri szélső viszont szinte biztosan kihagyja az olimpiai kvalifikációs vb-t.
A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes edzőnek a Manchester City több mérkőzését is ki kell hagynia.