90 ezer forint adminisztrációs díjat kért a betegeitől egy budapesti orvos
A fül-orr-gégész a pénzért cserébe hamarabb adott időpontot műtétre a rendőrség szerint.
A fül-orr-gégész a pénzért cserébe hamarabb adott időpontot műtétre a rendőrség szerint.
Az orvosi szakirodalom számára eddig ismeretlen volt az az állapot, ami azokat a breaktáncosokat érinti, akik sokat pörögnek a fejükön. Szerencsére van mód a kezelésére.
A távolság és a szokatlan eszközök ellenére sikeres volt az a művelet, amit Svájcból végeztek el egy Hongkongban lévő sertésen.
A Barca sztárjának sérülése a magyar válogatott Nemzetek Ligája ellenfelének, Németországnak is komoly fejtörést okoz.
A színművésznek csak egy napot kellett kórházban töltenie nyáron, azóta lábadozik.
A tendenciának főleg esztétikai okai vannak, és hatással lehet rá a közösségi média és felnőttfilmes tartalmak is. A páciensek leggyakrabban a partnerük javaslatára érkeznek, főleg a fiatalabb, 18-25 éves korosztály.
Sokan sokkot kaptak, amikor kiderült, agydaganata van, annak ellenére is, hogy akkor még nem lehetett tudni, rosszindulatú elváltozásról van-e szó – mondta az énekesnő.
Még májusban derült ki, hogy kiújult az író rákja. Most azt írta, reméli, a „fellépő” hamar letakarodik a színpadról.
Január elsejétől 81 kórház üzemeltetési feladatait látja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, amitől akkor azt várták, hogy minőségjavulást és költséghatékonyságot eredményez majd.
Operációkat kellett elhalasztani az elromlott klíma miatt a Jánosban, a Péterfy Sándor utcai kórházban pedig a liftek nem működnek.
A zenész szerint a sokéves trombitálás miatt alakult ki a betegsége.
Jelenleg a szaúdi King Faisal Specialist Hospital & Research Center az egyetlen olyan kórház a világon, amely gyerekeken is képes robotokkal műtéti beavatkozást elvégezni.
Knoll Zsolt szerint legalább fél év kihagyás vár a magyar válogatott támadójára.
Osztrák kutatók szerint jobb lehet azoknak a betegeknek az életminősége, akiknek a szívét a koszorúér-műtét után hanghullámokkal is kezelik.
Ha minden jól alakul, már szerdán kiengedhetik a kórházból a csatárt.
Magyarországon először végezték el sikeresen azt a műtéti beavatkozást, ami segít orvosolni a szaruhártyaidegi elváltozásokat. A műtét négy órán át tartott, plasztikai sebészek és szemészek dolgoztak rajta.
Csang Hszü Rómában ült a Da Vinci sebészrobot irányítópultjához, hogy onnan vezérelje le egy daganatos beteg prosztataműtétjét. A páciens eközben egy pekingi kórház műtőjében feküdt.
Egyelőre az is kétséges, hogy részt tud-e venni az olimpián.
A szerb teniszező a wimbledoni Grand Slam-tornát biztosan kihagyja.
Spanyol, német és brit kutatók egy ókori koponyát vizsgálva arra jutottak, hogy a 4000 éve élt egyiptomi orvosok megpróbálták megérteni és gyógyítani a daganatos betegségeket.