#Németh Zsolt


Kitiltási botrány: Németh Zsolt már korábban tudta, hogy baj lesz

A külügyi bizottság fideszes elnöke egy korábbi washingtoni konferencián már érzékelte "a Magyarországgal kapcsolatos, egymásra rakodó problémákat", amiről ő tájékoztatta is Orbán Viktort és a külügyminiszter. Németh Zsolt értelmezése szerint a kitiltási botránynak legalább három rétege van, és ebből csak az egyik a korrupció.


"A szólásszabadság joga nem terjedhet ki a gyűlöletbeszédre"

A neonáci és szélsőséges mozgalmakról szóló vita keretében az Európai Néppárt vezérszónokaként Németh Zsolt elmondta: az Európa Tanács kiváló fóruma annak, hogy ezt az összeurópai szinten jelentkező problémát, a szélsőséges pártok megerősödését európai szinten kezeljék.


Németh Zsolt bírálta az új külügyi vezetés döntését

A tallinni magyar nagykövetség bezárása nem volt kellőképpen átgondolt Németh Zsolt volt külügyi államtitkár, külügyi parlamenti bizottsági vezető szerint, aki a Népszabadságnak nyilatkozott az ügyről és azt is elmondta, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokkal sem elégedett.


Fotó: Németh Zsolt fogadta Benjamin Ikechukwu Keagborekuzit

Benjamin Ikechukwu Keagborekuzi, a nigériai Agbor uralkodója meglátogatta Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. Aztán együtt átsétálnak az Országházból a Néprajzi Múzeumba a Nigéria uralkodói - George Osodi fotói című kiállítás megnyitójára.


Már a hanyatló Nyugatról beszélnek az új külügyben

Vita a felső vezetésben, hazahívott nagykövetek, a folyosókon egymásnak nem köszönő régi és új munkatársak – nem indul zökkenőmentesen a „gigatárcának” számító Külgazdasági és Külügyminisztérium felállítása, ahol sorra szorulhatnak háttérbe a korábbi "nyugatos" külügyérek emberei. A keleti nyitás olyannyira nagy szerepet kap, hogy ez az átszervezésekből is világosan tükröződik.


Videó: Fogalmuk sincs a képviselőknek, kikre írták a törvényt

Hasztalan próbáltuk megtudni a reklámadó módosítójára szavazó képviselőktől, kik azok a magánszemélyek, akik hirdetik magukat és mentesülnek a reklámadó alól. Ilyenek például a politikusok. De kik még? A párkeresők? A saját magukat reklámozók? A KDNP-s Rubovszky Györgytől csak annyit tudtunk meg, hogy tüdőgyulladással rángatták be szavazni, frakciótársa, Hargitai János szerint pedig politikailag motivált kérdéseket tettünk fel. A fideszes Németh Zsolt nem így szokott interjút adni, Fónagy János viszont elismerte, hogy a parlamenti szavazás nem mindig lexikális tudáson alapul.


Németh Zsolt: hármas tétje van a választásnak

Lesz-e világos, karakteres képviseletük a magyar érdekeknek, mekkora súllyal jelenik meg a Kárpát-medencei magyarság az Európai Parlamentben, valamint, hogy milyen irányba halad tovább Európa - Németh Zsolt szerint ez a hármas tétje van az EP-választásoknak.




HVG: Szijjártó váltja fel Németh Zsoltot

Nemcsak sima személyi változást jelent a magyar külpolitikában, hogy Martonyi János visszavonulása mellett a Külügyminisztérium második legfontosabb pozíciójában, a parlamenti államtitkári székben is csere lesz.






Sportcsarnokban szavazhatnak a londoni magyarok

A külügyi államtitkár szerint 350 ezer olyan magyar választó élhet külföldön, akinek nem adott a levélben voksolás lehetősége. A többségük két országban koncentrálódik, nagy számuk miatt nekik – a helyi hatóságok engedélyével – különleges megoldásokat találnak ki. A több mint félmilló, kedvezményesen honosított határon túli magyar közül eddig 95 ezer regisztrált a választásra.



A magyar külügy is megszólalt Ukrajna ügyében

Ukrajna jövője Európában van, a kontinensnek pedig különösen fontos egy erős, szuverén, független Ukrajna megteremtése és uniós integrációjának támogatása - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.