Kitiltási botrány: Németh Zsolt már korábban tudta, hogy baj lesz

A külügyi bizottság fideszes elnöke egy korábbi washingtoni konferencián már érzékelte "a Magyarországgal kapcsolatos, egymásra rakodó problémákat", amiről ő tájékoztatta is Orbán Viktort és a külügyminiszter. Németh Zsolt értelmezése szerint a kitiltási botránynak legalább három rétege van, és ebből csak az egyik a korrupció.

  • hvg.hu hvg.hu
Kitiltási botrány: Németh Zsolt már korábban tudta, hogy baj lesz

Egy közelmúltbeli washingtoni konferencián már érzékelni lehetett, hogy az amerikaiaknak súlyos problémáik vannak Magyarországgal - mondta a Válasz.hu-nak Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke kedden. Németh ezzzel biztosan Victoria Nuland október eleji washingtoni kirohanására gondolt. Mint a hvg.hu még szeptember végén megírta, a magyar diplomácia már számíthatott rá, hogy amerikai részről az eddiginél komolyabb következményei lesznek az elégedetlenségnek.

A hírportálnak úgy fogalmazott, kialakult egy ellentmondásos kép Magyarországról, amiben a magyar politikának is van felelőssége.

Elmondta, reméli, hogy Szijjártó Péter washingtoni látogatásán sok minden tisztázódik majd. A jövő héten pedig a külügyi bizottság is meghallgatja az ügyben a külgazdasági és külügyminisztert.

Fülöp Máté

Németh Zsolt szerint a korrupciós esetek a kitiltási botránynak csak az első rétegét jelentik, a második szint Victoria Nuland külügyi államtitkár minapi nyilatkozatához kapcsolódik: a Szijjártó Pétert Washingtonban fogadó politikus több közép-európai országot bírált a korrupció miatt. A kitiltási ügy harmadik szintje pedig a nagypolitikával függ össze Németh Zsolt szerint: elég csak a magyarországi civilek elleni fellépés amerikai bírálatára, az Oroszország elleni szankciós politikára vagy Orbán Viktor tusnádfürdői, illiberalizmust hirdető beszédére gondolni. Németh Zsolt szerint az amerikai-magyar feszültséghez a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás is hozzájárul.

Mint említette, egy korábbi washingtoni konferencián "már érzékelhetőek voltak a Magyarországgal kapcsolatos, egymásra rakodó problémák", amiről ő tájékoztatta is Orbán Viktor miniszterelnököt és a külügyminisztert.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.