Egy EU-s országból nem engednék ki a belföldi e-maileket
A Deutsche Telekom országon belül tartaná a németországi felhasználók e-mailjeit, hogy az amerikai és a brit titkosszolgálatok ne szerezhessék meg azokat túl egyszerűen.
A Deutsche Telekom országon belül tartaná a németországi felhasználók e-mailjeit, hogy az amerikai és a brit titkosszolgálatok ne szerezhessék meg azokat túl egyszerűen.
hvg.hu
Elkezdődtek szerdán Berlinben a szeptemberi parlamenti választáson győztes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) hivatalos tárgyalásai a kormányalakításról. A várhatóan hat hétig tartó folyamatban több mint 300 politikus vesz részt.
MTI
Javította jövő évi gazdasági növekedésre adott előrejelzését a német kormány, a szerdán Berlinben bemutatott új prognózis szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedhet 2014-ben.
MTI
Gyorsan emelkedik a német élelmiszerek exportja Csehországba.
MTI
Figyelmeztetést adott ki havi jelentésében a német Bundesbank, mely szerint 5-10 százalék közötti értékben felülértékeltek az ingatlanok egyes német városokban. Többen ugyanakkor egyáltalán nem osztják a német jegybank álláspontját, szerintük a német ingatlanpiac egészséges, nincs jele felfújódásnak.
hvg.hu
Németországban a magyarok száma csaknem 30 százalékkal nőtt tavaly.
hvg.hu
Németország támogatta a Pakisztánban végrehajtott, nemzetközi jogilag vitatott amerikai dróntámadásokat - állította kedd reggel Berlinben nyilvánosságra hozott közleményében az Amnesty International.
MTI
Németországban a szociáldemokrata párt kibővített választmánya felhatalmazta a párt vezetőségét vasárnap arra, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdjen a konzervatívokkal.
MTI
Egyre több szélsőséges iszlamista utazik Európából Szíriába, hogy csatlakozzon az Aszad-rezsim ellen harcoló felkelőkhöz – írta a Der Spiegel német titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva. A szövetségi hírszerző szolgálat becslése alapján 2012 vége óta 250-ről 1000-re emelkedett a felkelőket segítő európai iszlamisták száma. Belgiumból és Koszovóból például egyaránt 150-150, Nagy-Britanniából pedig 90 önkéntes utazott Szíriába
MTI
Első, Németországon kívüli egyetemként akkreditálta az ottani szakbizottság a budapesti Andrássy egyetemet - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t. A minősítés 2019. szeptember végéig szól.
MTI
Félezernél is több bejelentés érkezett a ZDF német közszolgálati televízióhoz Madeleine McCann ügyében az eltűnt skót kislányról sugárzott szerda esti műsor után.
MTI
Az elektromos energia ára Németországban idén nyáron megawattóránként mínusz 100 euróra zuhant, azaz az áramtermelő cégeknek ennyit kellett fizetniük a hálózatüzemeltetőknek, hogy átvegyék tőlük a megtermelt energiát. Ez azért következhetett be, mivel annyi energia érkezett a szél- és a napenergia-forrásokból, hogy nem volt szükség a hagyományos erőművek termelésére.
hvg.hu
A tüntetők fellépése miatt nem sikerült Olaszországban eltemetni Erich Priebkét. Róma főpolgármestere szerint az lenne a megoldás, ha a holttestet elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. A német nagykövetség szerint viszont Priebke rokonainak kell eldönteniük, hol temetik el őt.
MTI
Két forduló után eredménytelenül zárult Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a Zöldek egyeztetése a közös kormányzás lehetőségeiről. A parlamenti választásokon győztes konzervatív pártok már csak a szociáldemokrata párttal (SPD) tárgyalnak tovább a kormányalakításról.
MTI
Németországban várhatóan harmadszor is találkoznak majd a CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői, hogy feltérképezzék a közös kormányalakítás lehetőségeit. A két legnagyobb politikai erő képviselői állítólag olyan intenzív tárgyalást folytatnak, mintha már a koalíciós szerződést készítetnék elő.
MTI
Elérheti a 40 millió eurót a németországi limburgi római katolikus egyházmegye püspöki rezidenciájának költsége. A beruházást az első tervek szerint 2,5 millió euróból akarták megvalósítani, az ügy miatt a püspököt széles körben bírálják.
MTI
Németországban termett Európa legnehezebb sütőtökje, csaknem 790 kilogrammot nyom.
MTI
A német szociáldemokrata párt (SPD) egy 8,5 eurós általános minimálbér bevezetését szabja feltételül ahhoz, hogy koalícióra lépjen a szeptemberi választásokon győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel - mondta egy vasárnap megjelent lapinterjúban az SPD főtitkára.
MTI
Németországban teljes a bizonytalanság a következő kormány összetételével kapcsolatban, a választók véleménye azonban egyértelmű: kétharmaduk nagykoalíciót akar. Az ARD közszolgálati televízió pénteken ismertetett felmérése szerint a választásra jogosultak 66 százaléka jónak, vagy nagyon jónak tartaná, ha a két legnagyobb politikai erő, a választásokon győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) alakítana kormányt.
MTI
Megbénította az októberi havazás Ausztriát: akadozik a közlekedés, 22 ezer háztartás maradt áram nélkül, és iskolákat, óvodákat zártak be – számolt be a Hír24. A hó a németeknek is komoly gondot okoz.
hvg.hu