Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Huszonhárom év után megállt tavaly az elvándorlás Németország keleti részéről, a volt NDK területéről. A térség már iparosodottabb, mint több nyugat-európai ország.
A keleti tartományokban "nemzetközileg egyre versenyképesebb vállalkozásokból álló ipari övezet alakult ki az egykori tervgazdaságból" – írják a német belügyminisztérium jelentésében, amelyet a kormány szerdai ülésén fogadtak el.
A német egységfolyamat alakulásáról készített elemzés szerint a volt NDK területén "lendületes újraiparosodás" megy végbe. A feldolgozóipar aránya a hazai össztermékben (GDP) 2012-ben elérte a 18 százalékot a keleti tartományokban, ami elmarad ugyan az ország nyugati térségében regisztrált 24 százalékos aránytól, de meghaladja egyebek között a francia, a brit, a holland és a dán gazdaság iparosodottságának mértékét.
Az újraegyesülés óta 1,8 millióan költöztek át a nyugati tartományokba, és minden évben rendre jóval nagyobb volt a keletről nyugatra költözők száma, mint a nyugati tartományokból a volt NDK területére áttelepülőké. A folyamat az ezredforduló után sem állt meg, a 2000–2005-ös időszakban még évente átlagosan 66 ezerrel többen mentek nyugatra, mint nyugatról keletre. Tavaly viszont már csupán 2 ezer volt a különbség, ami az elemzés szerint azt jelenti, hogy lényegében megállt az elvándorlás.
Az újraiparosítás és a keletnémet cégek versenyképességének növekedése nagyban javította a foglalkoztatási helyzetet. A munkanélküliségi ráta tavaly 1991 óta a legalacsonyabbra, 10,7 százalékra süllyedt. Ez még mindig nagyjából a kétszerese a nyugati szintnek, de a 2005-ben mért 18,7 százalékhoz képest a világgazdasági válság ellenére majdnem megfeleződött.
Az elemzés szerint a térség felzárkózásában nagy szerepe van az erős köz- és felsőoktatásnak, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenységnek. Az érettségizők aránya például valamennyi német tartományt együttvéve Türingiában és Szászországban a legmagasabb, és a hat keleti tartományt együttvéve a diákok sokkal jobban teljesítenek a reáltárgyakban, mint nyugati társaik.
A térségben 24 állami fenntartású egyetem és 53 főiskola, valamint csaknem 200 kutatóintézet működik, a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások pedig GDP-arányosan 2,5 százalékon állnak, ami jelentősen meghaladja a 2,1 százalékos uniós átlagot.
Ugyanakkor a lemaradás továbbra is jelentős, és a felzárkózási ütem lassú. Ezt mutatja, hogy az egy főre jutó GDP 2004-ben a keleti tartományokban a nyugati szintnek a 68 százalékát tette ki, és ez az arány csupán 71 százalékig növekedett 2012 végére.
Ugyanez látszik a bérek alakulásán is: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos havi bruttó bére tavaly 2390 euró volt, ami a nyugati átlagbér 80 százalékának felel meg, és ez a különbség a kilencvenes évek közepe óta nem változott lényegesen – áll a német belügyminisztérium jelentésében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.