#Németország




Lázár: az kérték, „kevesebb konfliktussal" kormányozzunk

Magyarország németországi partnerei azt kérik a budapesti kormányzattól, hogy kevesebb konfliktussal és több megértéssel folytassa munkáját – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden Berlinben német politikusokkal folytatott megbeszéléseit értékelve.


Szír kémeket vettek őrizetbe Németországban

A német hatóságok őrizetbe vettek két külföldi férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a szíriai titkosszolgálat megbízásából német földön élő szíriai ellenzékiek után kémkedtek - közölte kedden a német szövetségi ügyészség.


Bezár a berlini Guggenheim

A berlini Német Guggenheim múzeum bezárásáról a hírt hétfőn a Deutsche Bank közölte, amely az amerikai Guggenheim Alapítvánnyal közösen döntött úgy, hogy bezárja az 1997-ben nyílt intézményt. A szerződés 2012-ben jár le.


Martonyi Németországba utazik tárgyalni

A magyar-német barátsági szerződés 20. évfordulója alkalmából Martonyi János külügyminiszter hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra utazik Németországba, Berlinben Guido Westerwelle külügyminiszterrel a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről és az Európa-politikáról egyeztet.





Kína további piacnyitást ígér Németországnak

Kína és Németország kereskedelmi forgalma az idén elérheti a 200 milliárd dollárt, a tavalyi 169 millió után - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő, s egyben a piac további nyitására tett ígéretet a dél-kínai Kanton (Guangzhou) városában pénteken.



A jeges vízben fulladt meg egy nő Németországban

Németországban is több ember megfagyott a napok óta tartó sarkvidéki hidegben, a neheze pedig még hátra van: a német országos meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint a csütörtöki lesz a tél leghidegebb éjszakája. A rendkívüli hideg eddig három halálos áldozatot követelt, köztük egy idős nőét, aki jeges fürdőt akart venni egy tóban, de megfulladt.


Újabb gyanúsított a német neonáci sorozatgyilkosság ügyében

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a német hatóságok a tavaly novemberben napvilágra került neonáci sorozatgyilkosság ügyében, a legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint a 31 éves férfi hat gyilkosságban és egy gyilkossági kísérletben nyújthatott támogatást a terroristáknak.


VV: Miért mindig Németország diktál nekünk?

Németország egyre erőteljesebben érvényesíti akaratát és érdekeit az Európai Unión belül. Az euróválság kapcsán immár nem az a kérdés, hogy növekszik-e, hanem, hogy mennyivel növekszik Berlin súlya az unióban - írja a Véleményvezér blog.






Németország euróövezeti felügyelet alá venné a görög költségvetést

A német kormány azt szeretné, ha Görögország a következő, 130 milliárd eurós segélycsomag fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti szuverenitását egy euróövezeti "költségvetési biztosnak" - írta a szombati Financial Times az általa megszerzett javaslattervezetre hivatkozva.