Rosszul lett előadás közben a Nemzeti Színház színésze
Rosszul lett a színpadon Fehér Tibor színész a Nemzeti Színházban, félbe kellett szakítani az előadást kedd este – közölte a Tények hírportálja.
Rosszul lett a színpadon Fehér Tibor színész a Nemzeti Színházban, félbe kellett szakítani az előadást kedd este – közölte a Tények hírportálja.
hvg.hu
Öt eladóművészeti szervezet szeretné a nyilvánosság erejével átláthatóvá tenni a társasági adókedvezmény rendszerén befolyó összegeket, valamint egyértelművé tették, hogy nem fizetnek jutalékot a cégvezetőknek az általuk folyosított támogatásért cserébe, minden forintot a kultúrára fordítanak. Ez hatalmas különbség a futballklubokhoz képest, ahol legfeljebb összesítő adatokat hoznak nyilvánosságra.
hvg.hu
Színészek, zenészek, rendezők és egy miniszter köszöntötte a hétfőn 80 éves Törőcsik Marit a Nemzeti Színházban. Balog Zoltán bejelentette, hogy megalapították a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amit fiatal színésznövendékeknek adományoznak. A gála végén az ünnepelt is színpadra lépett. Elmondta, szerinte nagyvonalú gesztus volt Vidnyánszky Attilától, hogy felkérte az előző igazgatóját, hogy rendezze meg a gálát. Hozzátette, hiányzott neki ezen az estén Tarr Béla, Alföldi Róbert és Esterházy Péter.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Törőcsik Mari 80. születésnapján a Nemzeti Színház honlapján méltatja a színésznőt Vidnyánszky Attila. Este a színházban ünnepi gálán köszöntik a Nemzet Színésznőjét.
hvg.hu
Novák úgy értelmezi a bíróság döntését, hogy ő belegázolhat más becsületébe, mert van rá pénze. A jobbikos politikus megsértette a Nemzeti Színház korábbi igazgatójának becsületét, mikor a lemondását követelő tüntetésen azt mondta, hogy "Addig jár a köcsög a kútra, míg el nem törik".
hvg.hu
Halj meg és nagy leszel! címmel november 5-én mutatja be zenés monodrámáját Hobo (Földes László) a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében. A szerző exhibicionista gyónásnak, egy ripacs imáinak nevezte az ország és az ő személyes történetének elmúlt 70 évéről szóló darabot.
hvg.hu
A hamarosan 80 éves nemzet színésze szerint Alföldi Róbert megérdemelt volna még öt évet a színház élén, de Vidnyánszkyt Attilát is nagyon szereti. Az igazgatóválasztás után azért szólalt meg, mert Kerényi Imre mindenkit átvert.
hvg.hu
A rendező szerint azért működik még az ország, mert vannak benne olyanok, akik változtatni akarnak, és küzdenek a számukra fontos ügyekért. Ő akkor tudna leülni beszélgetni Vidnyánszky Attilával, ha azt a Nemzeti jelenlegi igazgatója kezdeményezné.
hvg.hu
A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nem látta értelmét a Magyar Teátrumi Társaság-tagságnak, kilépett. Csütörtökön a városi közgyűlés kirúgta.
hvg.hu
A Nemzeti Színházban, november 23-án tartott est rendezésére Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila.
hvg.hu
A kétszeres Kossuth-díjas művész a szokásos kivizsgáláson vesz részt, utána pedig folytatja a felkészülést 80. születésnapi estjére.
MTI
A Nemzeti Színház igazgatója szerint a tao egy közvetett állami támogatás. Ezzel ellentmond Orbán Viktornak.
hvg.hu
Benedek Miklós számára "nagyon fájdalmas" Sinkó László emléke. Az elhunytat erős, intenzív színészként jellemezte, és arról is beszélt, hogyan nőtt ki Sinkó László bátyja, Sinkovits Imre árnyékából.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Kossuth-díjas színész, a Nemzet Művésze 75 éves volt márciusban. Budakalászon hunyt el pénteken. Színházi és filmszerepein keresztül egyaránt rengeteg szeretetet, örömet és szépséget adott a magyaroknak.
hvg.hu
Négy díjat kapott a POSZT-on a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezte Isten ostora című előadása.
MTI
A Nemzeti Színház darabjával lépett volna fel Törőcsik Mari, ám az előadás előtt rosszul lett. Saját bevallása szerint a gyógyszermegvonás volt a gond, de már jól van.
hvg.hu
Vidnyánszky Attila a Burgtheater akciójára reagálva az aradi vértanúk névsorát vetítette ki a Nemzetiben. Ez a válaszreakció azonban egy félreértésen alapul, mivel a szabadságharcban nem az osztrákok és a magyarok álltak egymással szemben - állítja egy történelmi kérdésekkel foglalkozó blog.
hvg.hu
Nem kér elnézést és magyarázatot sem ad a Burgtheater a vasárnapi fesztiválszereplésükön történt akciójára - ezt a Nemzeti Színház közölte, de ők sem hozták nyilvánosságra a színház levelét.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A "méltatlan politikai petíciózást" választották a közönségtalálkozó helyett a bécsi Burgtheater színészei, akik vasárnap a Nemzeti Színházban a Sirály előadása után egy politikai nyilatkozatot olvastak fel a színpadon – mondta Vidnyánszky Attila színházigazgató a Heti Válasznak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Burgtheater igazgatója postafordultával megválaszolta Vidnyánszky Attila levelét - közölte szerdán este a bécsi színház sajtóosztálya. Ausztria egyik vezető bloggere blamázsnak nevezte a Burgtheater vasárnapi akcióját.
MTI