#Nigéria





UNICEF: 80 ezer gyerekre vár éhhalál Nigériában

A Boko Haram iszlamista terrorszervezet rémuralma miatt alakult ki humanitárius válság: Borno állam nagy része teljesen elszigetelődött, oda semmilyen segély nem jut be. Az ENSZ szervezete nagyon aggódik a térségben rekedt gyerekekért.




Nigéria is mattolta Orbánék napenergia-politikáját

A napelemrendszerek hazai terjedésének útjában álló államitámogatás-elmaradás magyarázata gyakorta tudódik le annyival, hogy mindez túl drága. A Németországgal – de mára lényegében már bármelyik nyugat-európai országgal – való összevetést is ezzel hárítják: könnyen beszélnek a németek (franciák, angolok, hollandok, skótok stb.), mert nekik erre is van pénzük. Mármint az államnak is, meg a polgároknak is. Nos, Nigéria most épp azt mutatja, hogy nem pusztán ezen múlik.








Két nő robbantott egy afrikai menekülttábornál, sokan meghaltak

Két női öngyilkos merénylő robbantott egy Nigéria északkeleti részén lévő menekülttábornál, ahol a Boko Haram iszlamista terrorcsoport által elűzött embereknek biztosítottak szállást – közölték csütörtökön helyi tisztviselők. A robbantásában nyolc ember meghalt, és legalább 12 megsebesült.