Budapesten botlottunk bele a még nem is kapható elektromos Jaguarba - fotó
Kollégánknak szúrt szemet, a nem éppen hétköznapi külsejű négykerekű.
Kollégánknak szúrt szemet, a nem éppen hétköznapi külsejű négykerekű.
A GfK Hungária azt is felmérte, mekkora a magyar felnőttek átlagos lábmérete.
A játék neve „Három gonosz mondat”. Lényege, hogy egy-egy regényről a lehető legszarkasztikusabban írjanak a vállakozók három rövid mondatot. A címet és főszereplőt nem ér szerepeltetni.
Csak hamu és por, meg némi nemesfém maradt szegény hibrid szupersportautóból.
Ez a 38 éves bristoli férfi úgy döntött, hogy repül egyet Johannesburg fölött.
Ha csak egy klipet néz meg mostanában, akkor legyen ez az.
Eddig sem volt kérdés, hogy az amatőr videók, a YouTube-on feltűnő irányzatok inspirálják a mainstream popkultúrát. Brook Linder azonban a szokásosnál is mélyebbre ás inspirációért olyan előadók klipjeihez, mint Beck, a Nine Inch Nails vagy a Spoon.
Tulajdonképpen a szerencsén múlt, hogy nem lett belőlük krokodileleség.
A sofőr megsérült, az utasok szerencsésen megmenekültek.
Két vonalon jár az 1956-os villamos október 22-től minden délután, egészen november 4-ig. Kivéve október 23-án.
A miniszterelnök mai beszéde - melyben Dózsa Lászlót együtt emlegette többek közt Mansfeld Péterrel vagy Maléter Pállal - után újra eszünkbe jutott Gróf Balázs áprilisi munkája. Mutatjuk.
Sebastian Vettel az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzésén pont azt a "hibát" követte el, ami miatt a legjobban mosolyog az ember: a Ferrari autójával a korábbi csapatához, a Red Bullhoz akart beállni.
Remek mashupban kersztezték a Bonanza Banzai slágerét a sorozat nyolcvanas éveket idéző hangulatával.
Azért nem arra kell gondolni, hogy a királynő személyesen ellenőrizné a sültkrumpli minőségét.
A horvát tengerparton nyaralt idén egy vlogger, Oli White, aki videót készített a mára lepusztult kupari szálloda, a Grand Hotel romjairól. A drónt a szállodába is bereptette, így igazán látványos videó készült. A szállodát még 1919-ben építették, és a jugoszláv fegyveres erők elitjének üdülését szolgálta, aztán a délszláv háborúkkal elindult a lejtőn.