Levágta a lábáról a nyomkövetőt, majd taxival próbált eltűnni, de elkapták a rendőrök
Egy bűnügyi felügyelet alatt álló nő szökött meg Debrecenben. A nyomozók néhány órán belül elfogták.
Egy bűnügyi felügyelet alatt álló nő szökött meg Debrecenben. A nyomozók néhány órán belül elfogták.
A gyanúsított korábban levágta a lábáról a nyomkövetőt, ezért mire az erőszak áldozata feljelentést tett, a rendőrök már elfogták.
A 39 éves elkövető két dohányboltot is feltört, azonban Dexter elől ő sem menekülhetett.
Az Apple kulcstartó méretű nyomkövető eszközei elsősorban a velük elkövetett visszaélések miatt kerültek be a hírekbe az elmúlt időszakban. Azonban másképp is okozhatnak gondot, és leginkább az iPadek tulajdonosainak.
A legjobb szándék vezérelte az Apple-t, amikor megalkotta kisméretű nyomkövetőjét, az AirTaget. Azóta viszont kiderült, hogy az eszköz a gyártó minden igyekezete ellenére visszaélésekre is felhasználható, még az androidos világban is.
Egyre többször hallani olyan esetekről, hogy eredeti rendeltetésétől eltérően, kifejezetten bűnelkövetésre használják az Apple kicsinyített nyomkövetőit. Pennsylvania állam a törvény erejével lépne fel ez ellen.
Ugyan nem olcsó, de a gyártó szerint lopás után is gyorsan megtalálható lett a Targus új hátizsákja. Az újdonság az Apple technológiáját használja.
Az Apple megígérte, és most beváltja: olyan alkalmazást kínál a Google mobilplatformján lévő felhasználók számára, ami lehetővé teszi, hogy nyomkövetőket keressenek a közelükben.
Kétszer kellett kifejleszteni a bokára szerelhető nyomkövetőt, amelynek megalkotóit a West Side Story és Pókember is megihlették. Sok a hibalehetőség, mégis ez a leghumánusabb büntetésvégrehajtási mód.
A kömlői férfi pár nappal ezelőtt is megszegte a házi őrizet szabályait.
Hazai fejlesztésű az az egyszerűen használható nyomkövető berendezés, amellyel a feltaláló szerint a kerékpárok nem csupán lopásbiztossá válnak, hanem a teljesítményünkről, útvonalunkról is pontos képet kapunk általa.
Máris szabadlábon is van Tasnádi, de nyomkövetőt kell hordania. Állítólag szó sem volt önbíráskodásról, úriemberként viselkedett.
Bűnügyi felügyeletbe került a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerrel üzletelő orvos és ismerőse a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsának döntése értelmében.
A nagyvállalkozó továbbra is csak engedéllyel, nyomkövetővel hagyhatja el birtokát.
Az elmúlt években népszerűvé vált nyomkövetők sikerét próbálhatja meglovagolni a Google is, mely sajtóértesülések szerint a konkurensekéhez nagyban hasonló eszköz fejlesztésén dolgozik.
Némi probléma adódott újabban az Apple kis nyomkövető eszközével: akkor is kapnak riasztást a felhasználók, amikor szó sincs illetéktelen követésről. Itt az idő, hogy lépjen az Apple az ügyben.
Egy újabb eset bizonyítja, hogy valóban hasznos eszköz lehetnek a nyomkövető kütyük. Az pedig, hogy a „rosszfiúk” nem ismerték ezt a modern technológiát, mindenképp az áldozat malmára hajtotta a vizet.
Egy brit házaspár hosszú légi útja során lába kélt poggyászaiknak. Még jó, hogy valamennyiben volt AirTag, bár – mint az alábbiakból kiderül – ezek az eszközök sem mindenhatók.
A férfi nem állt meg a rendőrök jelzésére és menekülőre fogta. Három piroson is áthajtott és egy rendőrautónak is nekiment.
A jemeni származású orvos 2016-ban háromszor is megerőszakolhatott egy kiskorú, mentálisan beteg lányt.