Agyonverhettek egy háromgyerekes apát a zárkatársai a veszprémi börtönben
Amikor az áldozat felesége megkérdezte a börtönt, hogy mi történt a férjével, azt mondták neki, hogy párnacsatában szerzett fejsérülést.
Amikor az áldozat felesége megkérdezte a börtönt, hogy mi történt a férjével, azt mondták neki, hogy párnacsatában szerzett fejsérülést.
HVG
Dobrev Klára szerint Juhász Péter Pálnak a már meggyanúsított dolgozókon kívül is voltak segítői a javítóintézetben, akik a mai napig a gyerekek közt dolgoznak.
HVG
A botrány újabb, harmadik gyanúsítottja a volt igazgató védelmében próbált bizonyítékokat eltüntetni az ügyészség szerint.
HVG
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai szakértője horogkeresztet tett egy szivárványos zászlóra, majd megosztotta az X-en.
HVG
Merkely Béla, az intézmény rektora még októberben tett feljelentést.
HVG
A repülőgép nem adott le vészjelzést, mielőtt lezuhant. A grúz hatóságok eljárást indítottak.
MTI
A nő, aki egy órán belül betette a babát a Semmelweis Egyetem csecsemőszállítójába, elismerte a tettét. Azt mondta, azért vitte el a gyereket, mert neki soha nem lehetett sajátja, a családjának akart bizonyítani.
Az ukrán elnök az ország energetikai szektorában feltárt visszaélésekre reagált.
HVG
Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizettek a részvételért cserébe.
HVG
A tárca közleménye szerint Szuzuki George 384 000 eurót kért a videóért.
HVG
A rapper 25 éves barátnőjét is gyanúsítottként hallgatták ki.
HVG
A Gorj megyei rendőrség egyelőre csak egy 47 éves férfit vett őrizetbe, akinél a házkutatás során megtalálták a csecsemőt. A biológiai szülők szökésben vannak.
MTI
A Rahimkulov családtól vettek egy budai luxusvillát közpénzen, majd fel is újították.
HVG
Az átvilágítás szerint túlárazták a kerületben az iratdigitalizációt és az utcaseprőgép-beszerzést is. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
HVG
A miniszterelnök-helyettes szerint bebizonyosodot, hogy a kormánytagokat – így őt is – „minden alapot nélkülözve, ártatlanul rágalmazták meg”.
HVG
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.
HVG
A 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
HVG
A rendőrség 11 tanút hallgatott meg, de Ábrahám Róbert vádjait senki nem erősítette meg.
HVG
A rendőrség még nyomoz a pap ügyében, az egyházmegye a Hittani Dikasztérium döntését várja.
HVG
A volt vezérkari főnököt azért jelentették fel, mert Kötcsén többször is meglökte a Mandiner újságíróját.
HVG