Kukorica konzervben csempészett robbanóanyagok miatt nyomoz a lengyel ügyészség
A lengyel média arról ír, az orosz titkosszolgálatot sejtik az ügy hátterében.
A lengyel média arról ír, az orosz titkosszolgálatot sejtik az ügy hátterében.
HVG
Az országgyűlési képviselő még a nyáron kereste meg a rendőrséget az ügyben – mostanra sikerült megszülni a választ.
HVG
A Szőlő utca ügyében vizsgálódó ügyészségi nyomozók lepték el az expolitikus Juhász Péter lakását csütörtök reggel. Juhászt ki akarják hallgatni, éppen lefoglalják az adathordozóit és a telefonját, de annyit még el tudott mondani a HVG-nek: nem érti, mit keresnek nála, mert a Szőlő utcának semmi köze ahhoz az esethez, amiről ő a podcastjában számolt be.
Az ügyészség a volt politikust és további személyeket is tanúként hallgat majd ki.
HVG
Az államtitkár közölte, hogy három teljesen különálló ügyben folyik a Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozás. Az egyik 2019 óta.
HVG
A nyomozást átvevő Központi Nyomozó Főügyészség egyelőre nem árult el részleteket.
HVG
Nem ad magyarázatot a Legfőbb Ügyészség, csak egy gumiparagrafusra mutogat azzal kapcsolatban, miért vették el a Szőlő utcai ügy nyomozását a rendőrségtől és tették át kiemelt ügyként, külön nyomozócsoportot alakítva a Központi Nyomozó Főügyészséghez. A volt igazságügyi miniszter politikai megfontolást sejt.
HVG
A pedagógus mindent bevallott.
HVG
A lánynak egy augusztusi edzésen állt le a szíve.
HVG
A vizsgálatok eddig nem mutattak ki mérgezésre utaló jeleket.
HVG
Áprilisban Hadházy Ákos Várkonyi Andrea öltözékének árát kifogásolta, erre adott ki erős hangvételű közleményt a Mészáros Csoport.
HVG
A felvételnek köszönhetően tudták őket beazonosítani.
HVG
Kash Patel kezdetektől fogva furcsa választás volt az ország legfontosabb bűnüldöző hatóságának élére, mivel sokak szerint nem a képességei, hanem a Trump iránti lojalitása repítette az igazgatói székbe.
HVG
Egyetemista korú férfi elkövetőt keresnek.
HVG
Balásy Gyula vállalkozásaihoz dőlnek az állami megbízások, a Transparency International Magyarország adatai szerint már 336 milliárd forint értékű tender jutott az érdekeltségeinek. Ez a NKOH megbízásainak 74 százaléka. A rendőrség nyomoz, de a kihallgatásokról hallgatnak.
A hatóságok nem terrorcselekményként kezelik a hétfőn történteket.
HVG
A statikust, a műszaki vezetőt, a generáltervezőt és a kivitelezőt is meggyanúsította a rendőrség a Jókai utcában három éve történt baleset ügyében. Egyikük sem ismerte el a bűncselekményt.
HVG
A nyomozással együtt a túlkapással vádolt óvónő munkahelyi felfüggesztése is véget ért.
HVG
Emberölés miatt indított nyomozást a rendőrség.
HVG
Lezárult a nyomozás, már az ügyészségnél vannak az iratok.
HVG