Másfél millióan kapnak évközi nyugdíjemelést kedden
Ők azok, akik bankszámlára kérik a havi járadékot. Mindenki másnak a megszokott naptári napon érkezik a megemelt nyugdíj.
Ők azok, akik bankszámlára kérik a havi járadékot. Mindenki másnak a megszokott naptári napon érkezik a megemelt nyugdíj.
MTI
A kormány júniusra ígérte eredetileg. Novemberben újabb korrekció lehet.
MTI
MTI
hvg.hu
A nyugdíjakat évről évre megemelik annyival, amennyi az infláció, ez azonban most azt jelenti, hogy az élelmiszerek árának száguldását nem tudják követni a nyugdíjak. Ráadásul hiába ad a kormány év közben extra nyugdíjkiegészítést, amikor igazán elszálltak az árak, akkor még a szándékosan alultervezett inflációval megemelt nyugdíjból kellett valahogy kigazdálkodni a drágább ételt.
Sztojcsev Iván
A kormány előbb alultervezte az inflációt, majd a módosított változatát is, így egy évben háromszor is eldicsekedhet a nyugdíjemeléssel, most tartunk ebből a másodiknál. Igaz, egész novemberig csökken a nyugdíjak reálértéke.
hvg.hu
A nyugdíj és több szociális támogatás is növekszik.
Lengyel Miklós
Az évközi emelést folyósítják egy hónap múlva.
hvg.hu
Az új nyugdíjak 64 százaléka haladta meg a 150 ezer forintot.
hvg.hu
Három ötlete van az MNB-nek arra, hogy több 65 éven felüli dolgozzon: támogatni azokat, akik a nyugdíj után dolgoznak, emelni a nyugdíjkorhatárt, és felülvizsgálni a nyugdíjszámítás módját. Megnéztük, mennyi ezeknek az ötleteknek a realitása.
Sztojcsev Iván
Korábban sohasem látott mélységbe zuhant a születésszám 2022. első negyedévében, így még egy lépéssel közelebb kerültünk a nyugdíjkatasztrófához.
Süle-Szigeti Bulcsú
A helyzet összességében jobb Magyarországon az uniós átlagnál, az idősek azonban kitettebbek a veszélyeknek.
hvg.hu
Van, aki úgy számol, hogy az április végén bejelentett újabb nyugdíjemelés már a januárban felemelt nyugdíjat tekinti alapnak. A kormány vonatkozó rendeletei alapján azonban nem ez a helyzet.
hvg.hu
A Gazdaságkutató Zrt. kétszámjegyű inflációval számol, úgy vélik, novemberben újabb emelés jöhet.
hvg.hu
Július 1-től érkezik az új összeg.
hvg.hu
Kiderült, mekkora lehet az előrehozott nyugdíj-kiegészítés.
hvg.hu
2015-16-ban Franciaország-szerte tüntetéseket tartottak az akkori gazdasági miniszter, Emmanuel Macron reformtörvénye ellen, amely a kritikusai szerint a szegényebbek és a munkások kárára próbálta pörgetni a gazdaságot – 2017-ben aztán Macron nagy fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást. 2018-ban már az elnökként meghirdetett gazdasági programjára volt zavargásokba forduló tüntetéssorozat a válasz, a népszerűsége óriásit zuhant, hogy aztán most toronymagas esélyesként újraválasszák.
Sztojcsev Iván
A nyugdíjalap népszerűbb, mint a bankbetét, de meglepően sokan tartanák párnacihában a pénzüket, derül ki egy felmérésből.
hvg.hu
A száguldó infláció és az ukrajnai háború miatt kialakult gazdasági válság arra ösztönözte a német kormányt, hogy évtizedek óta nem látott jelentős mértékben emelje a nyugdíjakat.
unknown
Felpörgött az infláció, a kormány pedig lépéskényszerben van emiatt.
hvg.hu
A kormány 2020-ra 1,087-es szorzót határozott meg.
A szokásos november helyett már júniusban nyugdíjkiegészítés jöhet.
hvg.hu