A Pedagógusok Szakszervezete elkezdheti az aláírások összegyűjtését két népszavazási kérdéséhez
Elsőre mindegyik kérdésüket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság.
Elsőre mindegyik kérdésüket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság.
Az eredmények változásában az Oktatási Hivatal szerint a koronavírus-járvány is jelentős szerepet játszhatott. Tanárhiányról nem beszéltek.
Szó szerint tanársegéd lesz egy CS50 nevű chatbot a Harvard Egyetemen, a programozás kurzusban fog segédkezni a hallgatóknak.
A Telex úgy tudja: többen felmondtak a június közepén meghozott döntés miatt, ezt azonban a Zeneakadémia cáfolta.
A Madách Imre Gimnázium Facebookra írta ki, milyen kollégákat keres a következő tanévre.
Gyorsabb lenne felsorolni, hogy milyen tantárgyhoz van elég pedagógus a székesfehérvári intézményben.
„A kormány nyitott minden ésszerű, szakmai alapon álló javaslat megfontolására, ami vonatkozik a pedagógusok másik intézményben történő átmeneti munkavégzésével kapcsolatos javaslatokra is” – közölte a belügyi tárca.
Maruzsa Zoltán korábban a polgári engedetlenkedésért kirúgott tanárok erkölcsi alapjait bírálta. Most, hogy kiderült, a munkahelyén a hazudozás egy bevett szokás, a kirúgott tanárok levélben kérdeznek rá Maruzsa erkölcsi alapjaira.
A státusztörvény és a kormány oktatáspolitikája miatt rengeteg tanár hagyja ott a hivatását, van, ahol ballagási tablót is kaptak az iskoláktól és a közoktatástól búcsúzó pedagógusok.
A bizottság négy fontosabb ponton vár változtatást.
A javaslatban összekevertek valamit, így nem osztás, hanem szorzás van a végén.
A Telex értesülése szerint újabb pedagógusok adták be a felmondásukat az ország egyik legjobb gimnáziumában, többek között a státusztörvény miatt is.
A Debreceni Egyetem a második legjobb, az ELTE a harmadik. A világ legjobb egyeteme pedig az MIT lett.
A programban a helyi óvónőket is fogják angolra tanítani, hogy kommunikálni tudjanak a külföldi gyerekek szüleivel.
Az nem derült ki egyelőre a kormányhatározatból, hogy Csák János mennyit költhet a rendezvényre.
Bohócokat is képzenek a főiskolán - a szó legkomolyabb értelmében.
Vissza a jövőbe: nem kell már diploma az óvodapedagógusoknak, elég lesz egy szakképzős végzettség.
Az iskola egyik felmondott oktatója szerint a státusztörvény arról szól, hogy a pedagógusokat most jól megbüntetik és neki ez volt az utolsó csepp a pohárban.
A dolgok jelenlegi állása szerint ez annyit jelent, hogy a tanárok fizetése így is értéktelenebb lesz évről évre, hiszen a tíz százalékos emelés továbbra is alatta van az inflációnak.