Ókovács kirúgta az Operaházból, most az új SZFE-n indít osztályt Kesselyák Gergely
A karmester elmondta, sosem tanított még iskolában, de szerinte a rendezés úgyis nagyon hasonlít a tanításra.
A karmester elmondta, sosem tanított még iskolában, de szerinte a rendezés úgyis nagyon hasonlít a tanításra.
hvg.hu
Minimum egymillió forint körüli éves tandíjjal kell számolnia annak a szülőnek, aki egy alapítványi vagy magániskolába vinné a gyerekét. Az általános iskolára viszonylag kevesen áldoznak ennyit, ennek ellenére több iskolával is beszéltünk, ahol komoly túljelentkezés van. A vezető egyetemi vagy egyházi fenntartású gimnáziumokban csak alapítványi hozzájárulást kérnek, több szülő viszont heti 16-20 ezreket költ magántanárra azért, hogy a gyerekének esélye legyen bekerülni egy állami általános iskolából. Megnéztük a külföldi fenntartású iskolák árait is, azokat nem magyar zsebre szabták.
Windisch Judit
Ami a Kölcseyben összejött, az a Katonában nem sikerült Csepelen, ahol a polgármester szerint Németh Szilárd akart megfúrni két iskolaigazgatót.
hvg.hu
Újrapályázott, még egy évig vezetheti a Kölcsey Ferenc Általános Iskolát Malék István.
hvg.hu
A legkeresettebb tanári szakpárt, fizikát és matekot tanított egy jónevű egyházi iskolákban, majd a kiégés elől egy évvel ezelőtt sírásónak ment Nagy Dávid.
hvg.hu
A 2022-es országos kompetenciafelmérés eredményei lesújtó képet festenek a magyar diákok szövegértési képességeiről. A pedagógusok szerint azonban ezt a tesztet nem szokták komolyan venni a diákok, mert nem kapnak rá osztályzatot, a digitális mérés pedig rásegíthetett arra, hogy a gyerekek gyorsan végigkattintsák a feladatokat. Ettől függetlenül általános tapasztalat az iskolákban, hogy a gyerekek nem értik, amit olvastatnak velük.
Rossz időben voltak túl jó helyen. Lenne lehetőség az intézmény túlélésére, ugyanis akad ugyancsak a XII. kerületben egy másik óvodaépület, ám azt a kerület értékesíteni tervezi.
Martini Noémi
Szeptembertől ebből a könyvből tanulnak majd a 17-18 éves orosz középiskolások.
hvg.hu
Néhány éve pánikszerűen menekítette gyerekét sok szülő az állami oktatásból, és kérdés, mi lesz most, amikor a státusztörvény miatt jócskán várhatók tanárfelmondások az állami iskolákban. Mozgások még tanév elején is lehetnek, feltéve, ha az új iskola be tudja fogadni a tanulót. Cikksorozatunkban megnézzük, milyen alternatívák vannak az állami rendszeren kívül, és mindez mennyibe kerül. Szakértőnk szerint az viszont fontos, hogy zsákutcába visz, ha csak azért választ valaki alternatív iskolát, mert az államit nem akarja. Ennél több kell.
Windisch Judit
A Civil Közoktatási Platform felháborodott, hogy a törvény részleteinek egyeztetéséből kihagyták őket és nehezményezik, hogy továbbra se tudják, pontosan mennyivel és mi alapján emelkedhetnek a bérek.
hvg.hu
Egyre többen fizetnek a felsőoktatásért, a Corvinuson van például olyan szak is, ahol 900 ezer forintot is elkérnek egy félévben.
hvg.hu
Egy év alatt száznál több új iskolaőr állt szolgálatba, már 571 intézményben vannak jelen, de így is hiány van belőlük, mert a bruttó 300 ezer körülire emelt havi fizetés, bár sok pedagógusénál több, nem elég vonzó. A programban nagy a fluktuáció, három év alatt már 342-en hagyták ott a szolgálatot. Az is kiderült a hvg.hu által kikért adatokból, hogy az elmúlt tanévben az iskolaőrök 199 esetben intézkedtek, ebből 25 volt testi kényszer, emellett akadt egy-egy bilincselés és gázsprézés is. Gumibotozni egyszer sem kellett.
A modellváltás ennyi idő alatt még nincs hatással az egyetemek helyezésére a világrangsorokban, ám ha az Erasmus-ügyet nem sikerül hamar rendezni, az pár éven belül látványos romlást hozhat.
Tarnay Kristóf Ábel
A természettudományos tárgyak a legkevésbé népszerűek mindenhol, a kormány pedig úgy dicsekszik a pedagógusnak jelentkezők számának növekedésével, hogy azt főleg az óvodai- és gyógypedagógusok teszik ki, a közoktatás pedig aligha kap utánpótlást.
hvg.hu
A kormány rendeletben adott utasítást arra, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fenntartásában működő két roma iskola közvetlenül kapja meg az állami támogatást, hogy megmaradhassanak.
hvg.hu
A státusztörvény végrehajtási tervezetében az szerepel, hogy tanároknak – egyelőre nem lehet tudni, pontosan mire – esküt kell majd tenniük. Volt már ilyenre példa a magyar történelemben, sőt, a rendszerváltás után is volt terv arra, hogy legyen pedagóguseskü. Szerzőnk ezekre a történeti pillanatokra tekint vissza egy szűk 120 éves időutazás keretében.
Nem tudni, mi áll a döntés hátterében. A Narancs.hu egy korábbi nyomozást idéz fel, de senki sem utalt arra, hogy a két ügy között összefüggés lenne.
hvg.hu
Ha a kompetenciafelmérés eredményeinek térképét nézzük, igazán akkor nézünk szembe a magyar közoktatás siralmas helyzetével. Ezek az eredmények ugyanis Budapesten is jelentősen romlottak, ott, ahol elvileg az oktatás színvonala és hozzáférhetősége még biztosított. Ehhez képest Gulyás Gergely mégis elővette a "cigánykártyát". Vélemény.
Megjelent a státusztörvény végrehajtási rendeletének tervezete. A tanári fizetéseknél a Belügyminisztérium óriási mozgásteret hagyott az iskolák fenntartóinak, elképzelhető olyan helyzet, hogy két, ugyanolyan sávba tartozó tanár közül az egyik majdnem háromszor annyit keres, mint a másik. A szakszervezet attól tart, hogy teljesen szubjektíven fognak arról dönteni, ki mennyit keres. Jön a küzdelem a tanárhiánnyal, és a tanári eskü is. Mutatjuk a részleteket.
A státusztörvény tervezetéből valamiért kimaradtak a bérezés részletszabályai, így nagyon furcsa helyzetek állhatnak elő a gyakorlatban.
hvg.hu