Két éve nem termelt ilyen kevés olajat az OPEC
Közel két éve legalacsonyabb volt az OPEC júliusi olajtermelése az amerikai energiaügyi minisztérium statisztikai hivatalának (EIA) adatai szerint.
Közel két éve legalacsonyabb volt az OPEC júliusi olajtermelése az amerikai energiaügyi minisztérium statisztikai hivatalának (EIA) adatai szerint.
MTI
Az észak-amerikai palaolaj megjelenése drámaian megváltoztatta a világ olajellátásáról az utóbbi évtizedekben kialakult képet, a Kőolajexportáló Országok Szervezetének szerepe nem nő, hanem csökken az OPEC-en kívüli államok javára - áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) csütörtökön közzétett jelentésében.
MTI
Fegyveresek egy csoportja leállította az olajexportot Líbia egyik fő olajkikötőjénél, Rasz Lanufnál - közölték vasárnap líbiai források.
MTI
Számottevően nőtt az olaj ára, miután az egyiptomi katonai kormány szükségállapotot rendelt el a szuezi és a dél-sínai tartományban pénteken.
MTI
A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolaj-készletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint. A hivatal becslése alapján világszerte 345 milliárd hordónyi palaolajt lehet kitermelni a jövőben.
MTI
Nem is kellene hosszú hétvége ahhoz, hogy végre teljesüljön minden baráti kompánia kerti sütögetést sürgető óhaja-sóhaja. Ha a természetfelelős is úgy akarja, most aztán grillezzünk!
-gy-
Az Európai Bizottság pénteki döntése szerint a jövőben szigorúan tilos lesz az Európai Unió tagországainak éttermeiben nyitott kancsóban vagy palackban az asztalra állítani az olívaolajat.
MTI
Irán 100 dollár feletti hordónkénti olajárat akar - mondta az ország olajügyi minisztere vasárnap azután, hogy az energiahordozó ára kilenchavi mélyponton, közel 101 dolláron is állt pénteken.
MTI
MTI
reuters
Tíz éve tört ki az iraki háború. Szaddám uralma villámgyorsan összedőlt, de Irakot nem sikerült stabilizálni, vegyi fegyvereket sem találtak. A hatalmas kudarc mégis elmaradt, David Petraeus tábornok úrrá lett a káoszon, és 2011 decemberében az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot.
Fülöp Máté
Fülöp Máté
Stiller Ákos
Ukrajna érdekelt az azeri kőolajszállítmányok felújításában, illetve földgázt is importálna Azerbajdzsántól - közölte Eduard Stavickij ukrán energetikai miniszter kedden, miután Bakuban tárgyalt Yaqub Eyyubov első miniszterelnök-helyettessel.
MTI
A száz napig északon barangoló Lantos Gábor ezúttal azt próbálta ki, hogy kell elmenekülni az égő tengeri fúrótoronyról.
Lantos Gábor
A világ legnagyobb tőzsdei kőolajipari társasága jöhet létre, miután az az Európai Bizottság zöld utat adott annak, hogy az orosz Rosznyefty felvásárolja az orosz-brit TNK-BP vállalatot.
DPA
DPA
MTI
A jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj-kitermelés jelentős olajárcsökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat - állítják elemzésükben a PwC tanácsadó cég szakértői, akik szerint a palaolaj-kínálattal járó alacsonyabb olajárak jelentősen befolyásolhatják a világgazdaság fejlődését.
MTI
A Golán-fennsíkra vonatkozó olajkitermelési engedélyt adott ki az izraeli energia és vízügyi minisztérium - közölte csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli napilap, hozzátéve, hogy ez az első ilyen kitermelési engedély.
MTI
Jelentős mennyiségű és jó minőségű olajat talált a Mol Nyrt. az Irak kurdisztáni régiójában zajló kutatási programja során, a régióban ez a harmadik találata az olajtársaságnak.
MTI
Enyhén csökkent az orosz olajtermelés januárban az előző hónaphoz képest, de így is a legnagyobb volt a világon.
MTI
Jelentős világpiaci olajáresést jelez előre a Citigroup az Egyesült Államok importjának folyamatos csökkenése miatt - írja a Bloomberg Businessweek online kiadása.
MTI
Alacsonyabb lehet a Brent olajfajta hordónkénti átlagára jövőre az ideihez képest a lassú globális gazdaságnövekedés, illetve a bőséges kínálat hatására - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
MTI
Vietnam és India is kész erővel megvédeni érdekeltségeit a Dél-kínai tengeren. Az ásványkincsekben gazdag területre Kína akarja kiterjeszteni a fennhatóságát.
hvg.hu
Csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett.
MTI