Joe Biden minden szövetségi dolgozót oltásra kötelez
Nem lehet folyamatos teszteléssel helyettesíteni a vakcinát. Az elnök reméli, a program példát mutat az ország nagyvállalatainak.
Nem lehet folyamatos teszteléssel helyettesíteni a vakcinát. Az elnök reméli, a program példát mutat az ország nagyvállalatainak.
Aki két oltást kapott vagy kap és rászorulónak minősül, 10 ezer forinthoz juthat a kerületben, öten pedig bruttó 150 ezer forintot is nyerhetnek.
Harminc görög orvos fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) a számukra kötelezően bevezetett koronavírus-elleni oltás miatt.
A két dózissal beoltott utazók karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak majd brit területre olyan országokból, ahol magas az átoltottság.
A vakcina felvételéhez szülői kérelem és az orvos jóváhagyása szükséges.
Magyarországon évente 400-500 nő és ugyanennyi férfi hal meg olyan daganatban, amelynek kialakulásáért a HPV vírus a felelős. A hetedikeseknek felajánlott ingyenes oltással és a szűrővizsgálatokkal ezeknek a nagy része teljesen el is tűnhetne. Szakértők most a vakcináról leggyakrabban felvetődő kérdésekre is válaszoltak.
Egészen pontosan 20 690 kárpátaljai lakos kapta meg a vakcinát Magyarországon.
A szakértő higgadtan, közérthetően vezeti le bejegyzésében, miért jobb választás az oltás.
Az igazgató elbeszélgetett a pedagógussal.
Hónapok óta vizsgálódnak a hatóságok.
Jelentkezzenek vakcináért az otlatlanok – kérte az államfő saját podcastjában. Áder János szerint még van idő így szerezni védettséget a negyedik hullám előtt.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint az oltatlanok huszonötször nagyobb a valószínűséggel halnak meg koronavírus-fertőzésben.
A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.
A 14 éves Arin Parsa által indított mozgalmat már Anthony Fauci is elismerte.
Vattay Gábor szerint mindenképpen újra kell oltani a lakosságot, Falus András pedig úgy véli, hogy az ellenanyagszintet is mérni kellene a harmadik dózis beadása előtt. Szlávik János nem javasolja mindenkinek a harmadikat.
Mario Draghi több szakmára is kiterjesztené a védettségi igazolást.
Ezt javasolja egy amerikai jogászprofesszor, aki korábban kulcsszerepet játszott a dohányzás korlátozásában az Egyesült Államokban.
A szakember szerint a delta variáns két nappal a tünetek előtt megtelepszik a torokban.
A Covid–19 elleni oltás védelmet nyújt az immunszupresszív terápiában részesülő betegek nagy többségének – mutatták ki amerikai kutatók, akik szerint eredményeik bátorítást adnak az immunhiányos betegeknek ahhoz, hogy beoltassák magukat a Covid–19 ellen.
Egy izraeli kutatás szerint öt hónap után csökken a vakcinák hatékonysága.