Az egyik friss Nobel-díjas kutató még korainak tartja az eredményükért megítélt díjat
Georg Nagelt meglepte, milyen hamar elismerték az optogenetikai eljárást, amely egyelőre még csak egy páciensen segített.
Georg Nagelt meglepte, milyen hamar elismerték az optogenetikai eljárást, amely egyelőre még csak egy páciensen segített.
HVG
Kutatók két módon, egy úgynevezett optogenetikai eljárással és asztmagyógyszerrel is kísérleteztek egereken, hogy megpróbálják egy emléküket visszahozni. Kiderült, hogy mindkét módszer működik, utóbbi ráadásul emberek esetében is egyszerű, lévén az asztmatünetek enyhítésére már engedélyezve van a szer használata.
hvg.hu
Fél szemmel, monokrómban, csőlátással, számítástechnikai segédeszközökkel, de képes lett újra vizuális ingereket érzékelni a külvilágból egy vak férfi, a magyar születésű Roska Botond és a francia José-Alain Sahel által kidolgozott génterápiás módszerrel. A mindössze egy injekcióból, de hosszú rehabilitációból, a látás újratanulásából álló terápia mögött 20 évnyi kutatás áll. Az eredmény Roska Botond szerint úgy is mérföldkő, hogy csak részlegesen tudták visszaadni egy vak ember látását, és egy új tudományág létrejöttének is megágyaz.