Drónokkal és robotrepülőgépekkel támadták az oroszok Odesszát – videó
Legalább három sérültje van a támadásnak.
Legalább három sérültje van a támadásnak.
Egy dollár most több mint száz rubelt ér.
Nőtt az orosz GDP a második negyedévben éves szinten az első negyedévi csökkenés után - állítja az orosz statisztikai hivatal.
Orosz rakétatámadás érte vasárnap a dél-ukrajnai Herszon régióját, a hat halálos áldozat között egy csecsemő is van – jelentette be az ukrán belügyminiszter a Telegramon.
Ezúttal nem voltak sebesültek és anyagi károk sem keletkeztek.
Még mindig napirenden van, hogy Ukrajna újjáépítéséhez a nyugati kormányok a háború kirobbanása után külföldön befagyasztott orosz állami vagyont használnák fel. Első blikkre jól hangzik, hogy a kárt, amelyet az oroszok okoztak, fizessék meg ők, a jogi akadályokon túl azonban egyéb dilemmákat is felvet a megoldás.
Egy drón lelövése után újra megnyílt a moszkvai Vnukovo repülőtér.
A telephelyen raktárral rendelkező tűzijátékgyártó cég vezetői vannak most bajban, pedig a detonáció nem is az ő részlegükben történt, hanem a szomszédos katonai optikai felszerelést gyártó üzemben.
A világ egyik vezető alkoholmárkája a háború elején bejelentette, hogy kivonul, majd amikor riválisai valóban eltűntek Oroszországból, a maradás mellett döntött, és 2021-hez képest 206 százalékos forgalmat csinált.
Egy ember meghalt. A sérültek között van egy gyerek is.
Indiával versenyeznének a Hold meghódításáért. A Roszkoszmosz 2030-ra ismét embert küldene a Holdra.
A lakosság arányát figyelembe véve Csehország nyújtott menedéket a legtöbb ukránnak az Európai Unióban, szám szerint pedig Németországot választották úti célként a legtöbben azok közül, akik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt kényszerültek elhagyni hazájukat.
Leopard 1-eseket, néhány közülük már meg is érkezett a háború sújtotta országba.
Az oroszok szerint pirotechnikai eszközök robbantak fel, az ukránok szerint nagyon nem. Az oroszok kizárták a dróntámadás lehetőségét.
Újabb dróntámadás ukrán részről.
Két rakéta is lecsapott a pokrovszki lakótelepre.
Korábban körözést adtak ki és elrendelték Dmitrij Gluhovszkij letartóztatását.
A gigantikus, 102 méteres emlékművet még Brezsnyev adta át, az ukránok most „apró” módosítást eszközöltek rajta. Az orosz külügyminisztérium paródiába illő közleményben reagált.
Az ukrajnai nő korábban egy katonai boltban dolgozott.
Legalább 100 milliárd euró volt a veszteség, és ebben még benne sincsenek az olyan közvetett hatások, mint a növekvő energiaárak vagy az alapanyagárak növekedése.