Lavrov az ukrajnai háborúról: A földrajzi koordináták megváltoztak
Az orosz külügyminiszter egy interjúban vallott arról, hogy az invázió elindítása után a megkönnyebbülés érzése fogta el.
Az orosz külügyminiszter egy interjúban vallott arról, hogy az invázió elindítása után a megkönnyebbülés érzése fogta el.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz vállalat ismét felhívta arra a figyelmet, hogy ha a turbina nem kerül vissza Oroszországba, az komoly kockázatot jelent az Északi Áramlat 1 működésében.
hvg.hu
A javaslat értelemében a tagállamoknak 15 százalékkal kell csökkenteni a gázfogyasztásukat augusztus 1. és március 31. között, felkészülve arra a nagyon valószínű fogatókönyvre, hogy Oroszország megszünteti a gázszállításokat. A lakosság lenne az utolsó, akit érintene a módosítás.
EUrologus
Az orosz elnök azt mondta, már Olaf Scholzot is figyelmeztette arra, hogy mindenképpen gázhiány fog kialakulni Európában.
MTI
John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szerint azonban Vlagyimir Putyin hiába próbálkozik a 2014-es forgatókönyv leporolásával.
hvg.hu
A szabályozás egyelőre önkéntes alapú, azonban vészhelyzetben kötelezővé is tehetnék.
hvg.hu
Az „ukrajnai titkos amerikai biolaboratóriumokat” vizsgáló orosz bizottság két képviselője igen furcsa eredményre jutott az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban.
hvg.hu
Olena Zelenszka Washingtonba látogatott, az oroszok feloldhatják Ukrajna tengeri blokádját, Putyin pedig Erdogannak hálálkodik a tárgyalások közvetítéséért. Szergej Lavrov interjút adott.
hvg.hu
Megint vétóval fenyegette a svéd és a finn NATO-csatlakozást Erdogan, újra Odesszát támadták az oroszok, míg Ukrajna újabb orosz lőszerraktárat semmisített meg. Putyin Iránba látogatott, az ukrán parlament megszavazta a főügyész és a biztonsági főnök kirúgását. Nem hisznek a németek a Gazpromnak, de az attól még terjeszkedik. Összefoglaló.
hvg.hu
40 milliárd dollár értékben hajt végre olaj- és gázipari beruházásokat az országban a Gazprom.
MTI
A vezeték karbantartásának csütörtöki befejezése utáni megint megindul a gáz Európa felé a Reuters értesülése szerint, így elmaradhat az energiaellátási krízis, amitől az egész kontinens tart.
hvg.hu
Az egyik legnagyobb európai importőr, a német Uniper elutasította a kifogást.
hvg.hu
Lettországból fogja sugározni a műsorát az utolsó független orosz tévécsatorna, amely négy hónapja az ukrán háborús tudósítása miatt kényszerült befejezni a hazai működését.
hvg.hu
Moszkvában nem várják meg, amíg szétesnek a repülőgépek: az embargó miatt szükségintézkedésekkel próbálják fenntartani a légi utasszállítást.
A vasúti pálya, az átrakodók és az úthálózat sem megfelelő nagyobb mennyiségű gabona szállítására egy logisztikai szakember szerint.
hvg.hu
Az orosz-ukrán háború történetének eddigi legnagyobb kommunikációs bírságát szabta ki a Google-re a Roszkomnadzor orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság.
hvg.hu
A kétoldalú tárgyalásokat a bucsai vérengzést követően függesztették fel.
MTI
MTI
hvg.hu
Putyin szerint a mai világban „lehetetlen mindent körzővel körülrajzolni és hatalmas kerítéssel körülzárni”.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz állami médiában lement egy hirdetés arról, hogy ha az embernek meghal egy gyereke a háborúban, milyen jó pénz üti a markát, amiből akár egy szép fehér Ladát is lehet venni.
hvg.hu